Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Feichtinger család

Tisztelettel hajtsunk fejet minden március 15-én az elesett hősök előtt, de vajon miért van az, hogy soha senki nem említi meg az ünnepségeken annak az orvosnak a nevét, aki a legmostohább körülmények között teljesítette a hivatásából eredő kötelességét 1848/49-ben is?

Befejezésként idézzünk még pár sort Feichtinger Sándortól, aki az orvossá avatásának 50. évfordulóján (1890-ben) a következő gondolatot fogalmazta meg az őt ünneplőknek (s nekünk is):

„Ötven éve annak, hogy orvostudorrá és ezen városnak polgárjává lettem. [...] Nincs Esztergom városában és a vele összeépített mellékvárosokban egy utcza, talán egy ház, egy család sem, melyben vagy mint tanácsadó, figyelmeztető, vagy mint kezelő orvos, meg nem jelentem volna. És kiket orvosi pályám kezdetén bölcsőben ringattak, azok ma unokáikat mutatják be nekem. [...] Adjon Isten e városoknak szebb jövőt, jobblétet, boldogságot, felvirágzást, szivben, lélekben, hazafiaságban egyetértést, egyesítést."17

Önéletírását pedig a következő sorokkal zárta 1884. november 11-én:

„És most megbocsátasz Tisztelt Olvasó, hogy személyemnél oly sokáig időztem, mert minden alkalommal rámutatni akartam arra, hogy csak a testi és szellemi munka, a kitartás, a becsületesség, a haza javára való feláldozó törekvés ama fenséges eszmék, melyek hosszú évek során követtetvén, az egyénnek fennmaradást, megnyugvást, nem ritkán elismerést, sőt jutalmat is szerezni képesek."18

17Jubiláris bankett. Esztergom és Vidéke, 1890. jún. 1. 2. p.

18Feichtinger: i. m. 175. p.

29