Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Pfalcz család

is abban a házban élnek, melyet Pfalcz Tivadar terve­zett és épített meg. A főváros felől Esztergomba érkezőket egy monu­mentális emlékmű fogadja a város határánál levő körforgalomnál. Az emlékművet 1927. június 27-én avatták fel Horthy Miklós jelenlétében. A homlokzati részen gyászoló férfiakt térdepel. Fe­lette egy oroszlán, mely a magyar koronát és a címert védelmezi. A 10 méter magas obeliszk tetején négy sas tart egy urnát. Az emlékmű tervezője Lányi De­zső szobrászművész volt. A kivitelezést Pfalcz Tibor vállalta el. 1928-ban az Esztergom vármegye tisztviselői szá­mára Wälder Gyula által tervezett kétemeletes neoba­rokk bérház kivitelezője is Pfalcz Tivadar volt. 1930-ban a tisz­ti üdülő bővítésére (emeletráépítés és egy fedett terasz kialakítása) kiírt pá­lyázat nyertese is ő volt. 55 ezer pengő­ért lett kivitelező. 1907-ben 23 férfi összefogásá­ból alakult meg az Esztergomi Hajós Egylet. Az egylet tagsága 1932-ben avatta fel saját erőből épült, a mai Zeneiskola alapját képező klubházát, melyet Pfalcz Tivadar épített meg. Nem csak a Rám-szakadék, de a 12. századi, Könyves Kálmán öccse által építtetett prepostsági templom miatt is, Dömös ma is a kirándulók kedvelt célpontja. A 20. szá­202

Next

/
Thumbnails
Contents