Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Palkovics család

utódainak, magyar nemességük épségben tartása mel­lett a senkviczi előnevet díjmentesen adományozom. Kelt Bécsben 1888. évi április hó 24-én Ferenc József s.k."2 A Palkovicsok a nemességet Palkovics András révén szerezték meg 1809-ben. Az I. Ferenc által aláírt ok­iratból megismerjük az adományozott életét. Palkovics András (1751-1819) 32 évi szolgálat után, mint az orvostudományok dok­tora, Buda első tiszti orvosa érdemelte ezt ki. 1778-ban lett orvos. Az okirat nem tér ki arra, hogy hol végezte tanulmányait. A magyar orvosképzés szervezeti rendszerét Má­ria Terézia teremtette meg. Korábban a medikusok a Leydeni Egyetem orvosi fakultására jártak. A császár­nő méltán megbecsült orvosa, Van Swieten szervezte meg először a bécsi orvosképzést, majd ennek mintá­jára a magyart is. A Pázmány Péter esztergomi érsek által 1635- ben alapított nagyszombati egyetemen Mária Teré­zia 1769. november 7-én kelt rendelete nyomán jött létre az orvosi kar. A nagy- szombati egyetem 1777-ben költözött Budára, majd 7 év múlva Pestre. 1780. március 25-én adta ki Mária Terézia 2Királyi könyvek. 69. köt. Király személye körüli minisztérium. Schönbrunn, 1881, 52. p. 157

Next

/
Thumbnails
Contents