Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

IX.

74 Tatában, Kapuvárban, Sárvárban, Szombathelyen, Csesz- nekben, Csobánczban, Kapomakon, Sümegen, Siklósban, Bottyán-várában, a pannonhalmi zárdavárban, Magyar- Ovártt, Csikvártt, Ruszton, Nezsiderben, Borostyánkő' és Fraknó várában, a vázsonykó'i és kismartoni kastélyok­ban, só't több más apróbb váracskákban is tartott ó'rséget. És ez ó'rség többnyire jó német gyalog vala, ráczczal vegyest. Fegyverrel, ágyukkal és a szükségesekkel sza- bályszeriileg föl voltak szerelve. E helyekből aztán foly­vást féken tartották a kuruczokhoz szíttó megyéket és népet, s béerő'szakolllátták az adót. Maga Pálffy november elején a Dunánál táborozott, Győr és Komárom körül. öOOO horváttal és saját vasas német ezredével; Heister pedig 4—5000 ráczczal s aki­hozott stájer haddal Vasmegyében. Tehát a várakba helyezett katonaságot nem is számítván: mező'ben lévő' e két rendbéli seregük többre ment Bottyán 8000 emberé­nél, vagy legalább bő'ven fölért vele számra. Bottyán november 5-kén, Földvár bevétele után ösz- szes hadai felett szemlét tartott, s másnapra kiadá az ál­talános indulási parancsot. Seregét a következő' három hadoszlopra osztá. Felső hadoszlop: Csáky, Eheczky, Kisfaludy György, Bezerédy, Réthey és Török István. Alsó had oszlop: Balogh Ádám, Hell epr ont, Sándor László, Kisfaludy László, és Kiss Gergely. Közép: Saját lovas ezere, mellyből azonban később nehány századot Csáky mellé adott; Szekeres és Somogyi Ádám lovas ezereik, az egész gyalogság, a tüzérség zöme az ostromló szerek nagyobb részével, s a szabad csapatok közül Sze­gedié, melyet Szekeres mellé rendelt volt. Borbély Gás­párt Bezerédyvel bocsátá: Az utasításokat így adta ki: Míg ő maga a derék hadakkal Simontornyát, Palotát, Tatát és Pápát beveszi, s Pálffyval Győr táján megmérkőzik: addig a felső had-

Next

/
Thumbnails
Contents