Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XLIV.
484 unius Anni revolutionem de Jure Regni differendas et prorogandas mandare vellemus“ : az ellninyt férj halálának napját mégis feledek kitenni1). Az egri káptalan, 1710. april 8-kán költ eredeti kiadványában , — beigtatván jegyzőkönyvébe Vitézid Horváth István őrnagynak, Bottyán mostoha - unokájának pro testátlóját, a tábornok haláláról csak ennyit említ: „ . . . per mortem et ex hac vita decessum bonae memoriae Illustrissimi quondam Domini Generalis Joannis Bottyán ..........“ etc.2). Az elhalálozás napját Kolinovics sem említi, ki is ekképen ir, a föntebbi idézetet folytatólag: „Quo ultimo virtutis bellicae opere edito, Bottyánius repentina correptus phrenesi3) extinquitur, circa Kátám S. Laurentii, vicum non procul ad Jászberénio“4). ') A b. Palocsayak nedeczi levéltárában lévő eredetiről. Emlitésre- méltó authographiai nevezetessége vagyon ezen, és a Bercsényi által szintén Bottyán özvegye számára Kassán 1710. január 15-kén kiadott, s hasonlókép a nedeczi archívumban őrzött eredeti védlevélnek. Ugyanis a hazai történetbúvárok előtt általán ismeretes dolog, hogy Bercsényi nemcsak bizalmas levelei, hanem a legünnepélyesebb okmányok, pátensek, szerződések stb. alá is — legyenek bár latinul Írottak — csak igy szokta magát oda-jegyezni: „G. B. Miklós, m. k.“ Az itt mondott két levél alá azonban kiirá egész vezetéknevét: ,,C. N. Bercsényi m. p.“ Oly annyira ritkaság, hogy mi, bár Bercsényinek vagy ő—600 eredeti levele volt kezeink között: e kettőnél többül sohasem láttuk vezetéknevét egészen kiírva; közöltük azért b. e. Szalay László úrral , a ki szintén érdekes ritkaságnak mondá, megjegyezvén , hogy ő sem látta addig soha Bercsényi aláírását máskép, mint „G. B. Miklós m. k.“ A gr. Károlyi-nemzetség levéltárában is mind csak ilyenek léteznek. 2) Eredeti káptalani kiadvány a b. Palocsayak levéltárában. 3) Jeles főorvosunk Dr. Ko v ác s - S ebes ty én Endre szerént a régi irók az agyvelőgyulladást nevezték latinul „phrenesis“-nek. 4) „Comment, Libri.“ 389.
