Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

IV.

36

hogy „Rákóczi villáma“1): ekkor volt élte virágában, férfikora teljes erejében; Bottyán már hanyatló korban, de nem hanyatló erőben, megkoszorúzva régi sebekkel és régi dicsőséggel.

Ocskay eléállott, s intéseikre a seregek széjjelbonták szárnyaikat, tágas tért nyitván középütt a két vívó vezérnek.

Mindketten jó kezes paripákon ülvén, eló'ször is kop- jákat történek. Egyik sem birá a másikat nyergéből kivetni. Többször rohantak egymásra, — mindig hasztalan, mert a támadott elég gyors és ügyes vala a döfést elhárítani. Azért fegyverhordozóiknak adták át a lobo- gós kopjákat, s szálkardra kelének. Régi, jeles vívók mind a ketten; sokáig küzdtenek : egyik sem tudta ellentársát megsebzeni. Végre kifáradva kardjaikat is hüvelybe dugták, s pisztolyt rántottak. Lovát mind a kettő folyvást jobbra-balra toporzékoltatta, hogy a czélozás ellenfelének annál nehezebb legyen. Először Bottyán lőtt, s biztos keze nem hibázott: Ocskay a dördiilés után nagyot hajlott nyergében, — a golyó melle közepét éré, s bár a vért miatt Le nem hatolhatott, a behorpadt pánczél vak ütése úgy megcsapd mellcsontját, hogy orrán száján egyszerre kibuggyana a vér, sőt Kolinovics szerént a viadal után is három napig hányton hányá vérét.

A lövés után azonban meg hamar helyreigazodván nyergében, visszatüzele Bottyánra. Ez, a mint paripáját szokása szerént serényen ugratná, Ocskaynak épen oldalt fordúl vala, s a golyó oldalát üté meg, s szerencsétlenségére épen ott, hol a pánczél szegélye végződik; nagy erővel befurván azért magát, gerinczcsontjában álla meg 2).

‘) Kolinovics. 2) Ugyanott.