Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXXVI.
396 készülve, s jól intézkedének előre; a hosszú szekérsor és vágó-falka minden oldalról körülvéve középütt haladt, s míg Károlyi ennek és a megrakott 3000 lovasnak menetelét intézé: Bottyán és Ebeczky négy ezred lovassal elfogadák a liarczot. Keményen vágták vissza a támadókat, a szép sík mezőn ismét és ismét sebes atakokra kelvén. Ekkép nemcsak addig tárták az ütközetet, míg Károlyi a szállitmánynyal szerencsésen beérkezett a várba: hanem az ellenséget jól meg is íízék. Heister látván, hogy a szál- litmány elérte a várat, s tartván attól, hogy Károlyi is mihelyt lerakodik, 3000 lovasával és az újvári huszárokkal Bottyánéknak segélyére jő, s ekkép majd nagyon reá fe- lesedik hadára a kuruczság: általános visszavonulót hivatott. Bottyán egész mocsonoki, tapolcsányi sánczaikig kiséré a császáriakat, kiknek vesztesége ez alkalommal jelentékeny lehetett: mert többé a következő napokban ki nem meré- nek jőni erősségeikből. — A szabad közlekedés Újvárral meg volt tehát nyitva; a többi szállítmányok is bátran érkezhettek az első napi bevitel és csata után: mert a ku- ruczok a térnek most már a harcz által teljesen uraivá válván, Ebeczky brigádáját a Garam és Újvár közötti út körül lévő falukra lielyezék el. Magok a tábornokok másnap , május 1-jén — miután a várat nemcsakhogy tetemesen fölszerelék, hanem őrségének egy részét is fölváltották: visszatértek a Garamhoz; Károlyi május 2-kára Ipoly-Sághra és Balassa-Gyarmatra, Bottyán pedig Szé- csénybe érkezett, hogy a bányavárosok körül való vezényletet ismét személyesen vigye, s az élés további szállítását siettesse. Tábornokainkat az Ipolymellyékre kisérvén, mielőtt további működéseiket tárgyalnék: tekintsük át a „Laban ez Napló“ april havi följegyzéseit. „April 8. Az németek Suránban postírungot akarnak tenni, sánczolják is már.“