Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXVIII.
299 „Oct. 30. Dufíni azt mondja, hogy Heister sem- mitsem vitt végben, az országot pusztítja1), az liada- kot ruinálja, s Léva táján várja az gyalogját, liogy Szé- csény felé viliesse; aligha az is vissza nem dobol az alkalmatlan időre; noha beteg sok van, naponként hal is, és lova vész: de valamerre jár, pusztítja kéméllés nélkül az földet.“ Nov. 2. A korponai esetről először e napon, s azután több napokon emlékezik a Napló; összefoglalt tartalma: hogy Heister a várost fólkérette, de a kuruczok kiütvén, jól levagdalának a németekben, Ócskáit majd elfogták, süveg nélkül szaladott el; Heister erre nagyobb erőt ktildvén, kinyomták a magyarokat Korponából. Egyebekről így ir: „Paluska írja, hogy az kuruczok a táján az hol jár az német, minden valamire való embert elvittek magokkal, sőt az bányákról az egész munkásokat, feleségestül, gyermekestül elhajtották. — Heisterrel igen malecontentus az Cardinalis, hogy elpusztította az jószágát, az kit az kuruczok is conser- váltak volt2). Korpona felől azt is mondják, hogy felégettette Heister. “ Naplónk a bányavárosok népe elhajtásáról s a bányáknak a kuruczok által, mielőtt odahagyták volna, elrontatá- sáról ismételve szól, s hozzá teszi: „ hogy elrontották az bá- nyákot, rész szerént Heisternek köszönhetni; tudván hogy megént alkuban fáradnak8): miért ment oda?!“ „N o v. 3. Pálíi uram tegnap staphetaliter küldte azon hirt Bécsbe, hogy az bányákon már benn van az német. “ ') És ezt a kegyetlen tábornagynak saját tisztje vallja be! 2) Ez is igen jellemzi Heistert. 3) Tolvaj Gábor dolga.