Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXIV.
250 ajánlván magamat, maradok utolsó csepp vérem kion- Fölségednek tásáig Újvár, 19. Aug. 1708. alázatos engedelmes szolgája s híve Bottyán János m. k.“ Kívül: „Felséges Erdély- és. Magyarországi Vezérlő Fejedelem Fölső-Vadászi Rákóczi Ferencz Kegyelmes Urunk . 0 Fölségének tartozó alázatos hűséggel és engedelemmel iráni. — Szécsen, vei ubi“1). A harmadik levél még ugyan ez nap est ve kelt: „Föl,séges Fejedelem! Érdemem felett jó kegyelmes Uram! Ma reggel Írott levelemben is declaráltam az rézpoltura pénznek teljességei való megcsükkenését, úgy hogy senki már el nem "veszi, mivel semmit rajta nem vásárolhatni; az praesidialis hajdúk, kiknek azzal fizettek : az utczákon mint az polvát széllel-szórják; tizenhárom, tizennégy, sőt tizenöt forintot is lehet egy ezüst-forinton venni, — de úgy sem kell2); nem is lészen circulatiója, ha az országban termő és találandó jószágot érette nem adják, sót penig, vagy marhát, kit onnét belől erre szállítnak, azon a pénzen áruban sem eresztik; az ország korcsmáin is mind ezüst-pénzen folynak a borok. Fölséged azért mél- tóztassék kegyelmessen megparancsolni, hogy valamelly ország-sóját szállítsák erre a földre és rézpénzen adják, a ') Eredetiről, t. Szalay László ur szívessége által.-) A rézpénz ekképen teljesen elértéktelenedvén, Bercsényi Kassán egy nagy várágyut öntetett merőben rézpolturákból, s ezen találó feliratot téteté reá : „Numus eram Patriae, nervus belli, atque moneta : Nunc Libertatis vindico jura boans.“ Ezen ágyú aztán Újvárból hirdető a szabadság dörgő igéit. (Kovács János : „Magyar krónika“ ; Pozsony, 1742.)