Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXI.
212 Mart. 22-kén csak azt jegyzi fel tárgyunkra vonatkozólag, hogy hihetó'en a kuruczoknak Morvában léte miatt — mind Hradistyáról (Hradisch) mind Borodból (Magyar-Bród) elmaradt a rendes pósta. „Mart. 23. Galántánál mondják, bogy levagdaltak a németekben.“ „Mart. 28. Generális Heister érkezett bé ma (Pozsonyba); Bán uramnak is decretoma érkezett, bogy a commendót assignálja Heisternek. “ Stahremberg elfogatása után ugyanis ideiglenesen Pálffy vezényelt, a míg t. i. Heister Sibert Pozsony tájára érkezhetett. „Mart. 29. Heister ma mene el az postírnngokat meglátni. Az kuruczok felől ollyan hirt mondottak, hogy noha nagy a Vág vize: de hat zászlóalja általgyütt Verbó felé.“ „April 2. Bán uram mondotta, hogy Újvárhoz feles magyar gyülekezik.“ E följegyzés ugyan már aprilban kelt, de a történt dolog, a melyről szól, még martiusi. bis ezzel vége a pozsonyi Labaucz Napló följegyzéseinek, az 1708-ik év három első haváról. Merítsünk egyéb kútfőkből. Martius közepe táján, miként Szlulia Ferencz irja Károlyinak, Újvárból, 1708. mart. 21-kéről, még a következő eset is történt: „Újvári katonaság Séllye alá csapván 16 ráczot levágtak, 12-őt alkalmas paripákkal és nyereséggel behoztak (rabul)“1). Szintén martius közepén Bezerédy Imre Dunántúl Ausztriában jára, azonban Ebergényi, Nádasdy segítségére 2000-ed magával Sopronyhoz érkezvén, neki készültek, hogy útját állják. Erre Eszterházy hirtelen visszaliívá *) *) Gr. Károlyi-levéltár.