Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXI.
201 meg át fáztak s áztak, mert olykor derékig kelle a vizekben úsztatniok gázolniok1). Végtére, midőn már jó távol, biztosabban érezték magokat, s mind magoknak, mind lovaiknak okvetlenül kelle némi pihenés: valami félreeső' fűzfa-berkes helyen megállapodáliák, s tüzet raktak szárítkozni, melegedni. Nyavalyás Stahremberg, a ki az ily kemény stra- pácziót, az ily kuruczos lovaglást (Sárfőtől idáig többet 10 mérföldnél, egy végiében) és magyar nyergen való ülést nem szokta vala meg: nagyon roszúl, megtörtnek érezé magát. Midőn a tűz már javában lobogna: ő is le akara tehát szállani nyergéből, — fáradt, vizes tagjait nyugasztalni, melengetni. Ama haragos Végli János azonban, a ki sebe miatt Stahrembergre még mindig dühös volt: odaugrék, s visszatartóztatta őt nyergében, sőt széles fringiája lapjával nagyokat csapkodott a főtábornok grófi hátára2). Es a büszke gróf mindezt megalázva tűrni kényte- leníttetett, azoktól a lenézett „lurkóktól.“ „Quem dies vidit veniens superbum: Hunc dies vidit fugiens jacentem.“ XXI. A vakmerő kurucz csapat kalandos vállalatáról még az nap éjjel szerencsésen megérkezett foglyaival Nyitrára. Huszonnégy óra alatt Nyitrától Szenczig, s innét Negyeden át meg vissza: legalább húsz mértföldet bejártak. Ez a kurucz serénység. Megérkeztükkor képzelhetni mily nagy lön az öröm Nyitrán. Stahremberget átadák Bottyánnak, ki azonnal b Kolinovics. 2) Ugyanott.
