Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XVI.
158 A Volfkskehl-féle császári chevaux-legers ezred, mely Szombathelyről Stahremberg Guidóhoz Köpcsény felé igyekezett: Bezerédy által utjaközben megrohantaték; Bezerédy közfílök 80-at véres harcz közben levág, a többit megfutamtatja. Ugyanekkor a császáriak támogatására Horvátországból Herberstein vezérlete alatt feljövő rácz csapatok, velők szemben-találkozó 1000 kuruczot szét- ugrasztanak, három zászlót nyervén. Mind e két eseményt Kolinovics irja r); a föntebbire vonatkozólag megjegyezzük, hogy Bezerédy alkalmasint jóval több kárt tőn 80-nál ama császári lovasságban, mert Kolinovicsnak meg van az a szokása, hogy a császáriak elesettéinek számát mindig kisebbíti, sőt gyakran egészen elhallgatja, ellenben a kuruczokét meg szokta kétszerezni, ha ezek vesztettek. És a jelen két esetnél a kuruczok veszteségéről egészen hallgat; bizonysága: hogy részökről majd semmi kár sem esett. Károlyi jegyzetei: „In Aprilis. Innét az Dunán M. Generális Gróff Eszterházy Antal, túl penig Bottyán János éjjeli nappali portázással fárasztják a németet. Ra- butin Generális Bécsben az elveszett ármádiáért számadásra attraháltátik, kinek helyében Guido Stahremberg praeficiáltatik magyarországi commeirdónak. “ Stahremberg hadaival csak junius elején ment át, akkor sem véglegesen, a Dunán; addig aprilisben saját, úgy Rabutin és Pálffy hadaival újra megrakta a felső Rába- vonalt, de azért Bottyán minduntalan általcsapkodott, sőt hadainak egy része Bezerédyvel a németek háta mögött túl a Rábán marada, és Soprony ostromzárlatát, s az ausztriai beütéseket folytatá. A Labancz Napló: „April 9. Valami hradistyai ember gyütt Bécsbül, azt mondja, hogy tegnap gyüvet 0 Nemz. múz. lat. föl. 389.