Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
I.
3 mondják, hogy csaknem megfúl belé az mint dicséri Bercsényit, és nem tudom micsoda nagy részét veti az világnak hozzá, hogy nincs hozzá hasonlítható értelmes ember benne.“ íme ez a császár egyik hadvezérének meggyőződése volt, oly emberé, ki a kuruczoknak ellensége, s kinek alkalma volt Bercsényit igen közelről megismernie. De Bercsényi mind e ragyogó tulajdonokhoz hasonló mérvű hibákkal ellátott vala; mert módfölött szenvedélyes, nyakas, önnönlelkületét bálványozó; az egy Rákóczit kivéve — a ki iránt példátlan hűséggel, szeretettel, ragaszkodással, sőt ez a másnak hajthatatlan fő önmegadással is viselteték —- minden mások iránt büszke, csípős, sértő; fesztelenségében vérig gúnyolódó; komoly dolgokban gyakran könnyelmű; kétes pillanatokban ingadozó. Ha feddenie kellett: keményen és megvetőleg tette1). A mi liadvezéri ügyességét illeti, ennek kivált az első években sikerdús próbáit adá; azonban ő inkább a tervezés mint a kivitel embere volt. Azért igen helyesen cselekvé, hogy a Confoederatio megalakulta után jobban csak szervezett és tervezett, s a hadseregeket a távolból: hol Nagy-Szombatból, hol Bajmóczról, Ungh- várról hóimat kormányozd, a vezénylő tábornokoknak küldött utasítások által, mint fő-főgenerális. És ily minőségben Bercsényi helyén volt. Ha tervezett csatáinak kivitelét másokra bízta: rendesen jobban sikerültek, mintha maga volt a végrehajtó. A háború utolsó éveiben igen elbetegesedett, s a táborozásokban, hadi fáradalmak viselésében e sajnos körülmény nem kis mértékben gátolá. Forgács Simon tanúit, reguláris katona; jó lovas vezér; hadait rendben tartotta: de emberismerete és bánásmódja épenséggel hiányzott; nagy barátja vala bor') Rákóczi emlékiratai. 1*