Kókay Krisztina (Esztergom, 2005)
SZAKOLCZAYLAJOS Kikötő jegyzetek éjfél után Az esztergomi Keresztény Múzeum, annyi remekmű őrizője, földszinti termeiben időszaki kiállításoknak is helyt ad. Nem tudom, hogy a művészeknek ki kell-e érdemelniük - a múzeum anyagából (is) sugárzó szellemiség fölvállalásával -, hogy eme patinás falak közt bemutatkozhassanak. ha igen, akkor Kókay Krisztina, a grafikusnak is kitűnő textilművész kétszeresen kiérdemelte. Először, mert esztergomi születésű, s a város többet jelent neki, mint bármely máshonnan származó halandónak, s másodszor - alighanem ez a legfontosabb - a műveit jellemző belső tűz, a már-már vallási szertartásként tisztelhető megtisztulás-meditáció révén. Textiljeit - szövött faliszőnyegeit és festett vásznait - s grafikáit (ceruzarajzait valamint rézkarcait) a szemlélődő aktív csöndje jellemzi. A míves kidolgozottság, a felület mesteri megmunkálása és a szemérmességen túli valaminő rejtezettség miatt is gondolhatnánk ezt, hiszen a bujkáló csönd különös tisztaságot ad mindenik anyagnak. Ám ennél sokkal izgalmasabb a csönd növekedése. Ahogyan a meditációra különösképp hajlandó, a tornyok és kupolák igézetében egyre jobban befelé forduló lélek élményeit - a reneszánsz életörömöt és a keresztút fájdalmát - kivetíti artisztikus környezetére: a stilizált, majdnem mindig érzéstömbként megjelenő tájra, a súlyosságukban is néma kövekre és az érzelmi-érzéki kitárulkozás gyakran lírából drámára váltó pillanataira.
