Kókay Krisztina (Esztergom, 2005)
WEHNER TIBOR Szövedékek Kókny Krisztim esztergomi kiállításáról Egy 1970-ben, tehát immár 28 éve közreadott kiállítási recenzió nyugtázta: „Kókay Krisztina textiltervező művész 1967-ben szerzett nyomottanyag és kézifestő tervezői diplomát az Iparművészeti Főiskolán. Azóta a Pamutnyomóipari Vállalatnál dolgozik, mint lakás- és ruházati textíliák tervezője. Hasznos és dekoratív hatású textíliák tervezésével oldja meg a korszerű, igényes belsőépítészet által biztosított feladatokat. A kiállításon bemutatott magyar motívumokkal díszített zsebkendőivel 1969-ben díjat nyert. Művészi képességének különböző oldalát ismerhetik meg az önálló tervezés alapján készített, vonzóan ízléses nyomott textíliák, a barna alapra applikált mexikói hatású textilkép és az esztergomi művész- csoport selyemre festett Sigillum-emblémája. Az egykori kékfestő mesterség régi esztergomi hagyományait folytatja hegyvidéki tájat ábrázoló, kézzel festett, frízszerű nagy vászon és fehér pikkelydíszes, kékvászon huzatú párnája." Mucsi András művészettörténész ezen gondolatai, amelyek az esztergomi Sigillum csoport kiállítását kísérőn jelentek meg, egy pályakezdő művész sokoldalú érdeklődést, sokirányú alkotótevékenységet tanúsító munkálkodásáról tudósítja az olvasót. Összevetve a beszámolóban szereplő korai munkákat a kilencvenes évek, a jelen alkotásaival, állandóságokat és változásokat konstatálhatunk. Állandóságot, folyamatosságot jelez az a látszólagosan külső körülmény, hogy bár a művész évtizedek óta Budapesten dolgozik, ma is élők a szülővárosához fűző szoros kapcsolatai, elszakíthatatlanok az Esztergomhoz kötő szálak. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a kilencvenes években itt megrendezett két önálló kiállítást követően 1997-ben ismét egyéni kollekcióval mutatkozott be a Dunakanyar ezeréves városában - ezúttal a Keresztény Múzeumban -, hanem az is, hogy Esztergom különös, gyakran csak nehezen kitapintható, de mégis biztosan jelenvaló kapcsolódások és áttételek révén - talán mint atmoszféra, vagy mint szellemiség, mint emocionális árnyaltságú tartam, mint egy-egy emlékidéző, de mégis az elvonatkoztatásba hajló motívum - ma is ott motoz egy-egy Kókay-kompozíció mélyrétegében. (Máskor meg konkrétan - bár erőteljesen átírtan, stilizáltan jelenik meg a város, mint pl. a Várhegy című alkotáson.) Állandóságot jelent az is, hogy a művész megőrizte a technikai, a mesterségbeli sokoldalúságot, a többszólamúságot. A tradicionális, a klasszikus gobelin mellett továbbra is jelentős szerepet kapnak munkásságában a textilfestmények, és mindezeken túl a textilművészeti munkálkodással egyenrangú, azonos jelentőségű alkotóterületté bontakozott a grafikai, a grafikusi műteremtés. Tevékenységének e területét így jellemezte a művész: „A rajzolás számomra intimitást, improvi- zálási lehetőséget ad, az időbeli korlátokat lassítja, s azonnali reagálást biztosít." Mindeme konstans elemek mellett változások is jellemzők a három évtizedes alkotóútra, s itt talán az a legfontosabb tényező, hogy az alkalmazott műnemeknek búcsút intve kizárólag autonóm, specifikusan művészeti-esztétikai szándékokat megtestesítő munkákkal lép nyilvánosság elé, és az, hogy régen elszakadt a leképzéstől, a való világ konkrét motívumainak konkrét megidézésétől, egy olyan elvont kép-matéria közeget munkált ki, amely kizárólagosan sajátja. A festői hatásokban pompázó, a hagyományokhoz még kapcsolódó gobelinek kíséretében a festett textil faliképek leginkább hálószerkezetek, apró rácsok, szövedékek rejtélyekkel átitatott motívumáradásából épülnek. Rendszerükben függőleges és vízszintes, és el-elferdülő vonalak húzódnak, teremtenek hangsúlyokat, s hálóvá váló szerkezetüket kis elmozdulások torzítják el, vagy inkább borzolják meg. Mint amikor meglebben egy fátyol, mint amikor megzavarja a szellő a vízfelületet, vagy mint amikor átsuhan az emberen valami kis fájdalom. A szabálytalan futású körvonallal határolt mezők
