Zolnay László: Vízművek a magyar középkorban - Kűlönlenyomat az MTA Műszaki Tudományok Osztályának közleményei XXII. kötet 1-3. számából (Budapest, 1958)
6 ZOLNAY LÁSZLÓ forráshoz [36]. Ugyanebben az évben Zsigmond lengyel hercegnek, a későbbi lengyel királynak budai számadáskönyvében olvassuk: budavári szállására a budai ferences kolostorból, annak ciszternájából hordják a vizet [37]. 1502-ben Pierre Choque, a francia királyné fegyvernöke írja : II. Ulászló és felesége, Candale-i Anna esküvőjekor a királyi palota udvarán álló egyik budai szökő- kútból, hat csövön át, egész nap bor patakzott [38]. (A szökőkutaknak ilyen borkútszerű használata általános középkori divat : Mátyás korában Yisegrádon is dívik. De nemcsak szabadtéren, hanem a király lakomáin is alkalmazzák : az olmützi királytalálkozón és Mátyás budai lakodalmán is hordozható, a terem mennyezetére függesztett hordók lövellik a borokat) [39]. Mátyás idején azonban már nemcsak a királyi palotában és Buda városában vannak vízvezetékből táplálkozó szökőkutak és csorgok, hanem az alsó- (vízi-) városban is. 1470 körül, okleveleinkben ismételten találkozunk a vízivárosi Csorgókúttal. Helyét a mai Donáti és Iskola utca környékére tehetjük. Barokk-kori adataink vannak arról, hogy a törökkor után megújított budai vízvezeték túlfolyó vizeit, feltehetőleg a középkori vezeték nyomvonalán, egy, a mai Batthyány térhez közeleső közkútba vezették le [40]. E környéken egyébként az 1602. évi évi Ortelius-metszet, majd Gáspár Bouttuts (1640—1695) és Lodovico Mattioli (1662 —1747) budai metszete is jelez egy szökőkutat [41]. Vasari, Chimenti Camicia itáliai építészről szólván azt írja, hogy Camicia, Mátyás szolgálatában, 1474-ben palotákat, kerteket, szökőkutakat, templomokat, erődöket s más jelentős épületeket emelt Magyarországon. A halál is magyar földön, hajón utaztában, éppen akkor érte, amikor egy (vízemelő) malom tervén dolgozott. Azt, hogy Camicia munkássága jelentős részben vízművek, vízemelő malmok és vízvezetékek — stagni, acquidotti. terme e colisei — építését szolgálta, epitáfiuma is bizonyítja. Tekintve, hogy Camicia, Mátyás halála után, Hyppolit esztergomi érsek szolgálatába szegődött, meglehet, hogy kezemunkáját nemcsak Buda, de Esztergom XV. századi vízvezetékmaradványai is őrzik [42], Budavár régi kútjai közül a palota legbelső udvarának kútjáról IstvÁNFI krónikája jegyzi fel : II. Ulászló vitézei, egy török portyáról hazajövet, levágott török fejekkel tűzdelték meg ezt a kutat, amelybe, mint írja, ólomcsövek vezetik a vizet. Anna királyné, aki eladdig kedvelte e szökőkút vizét, annyira elirtózott e barbár diadaljelvényeklől, hogy soha többé nem ivott a kút vizéből [43]. Aligha tévedünk, ha a várpalotának e belső udvarán levő kútját, amelynek magyar neve csatornáskút volt [44], az 1476. évben már említett díszkúttal azonosítjuk. Későbbi gyászos emléke : 1532-ben Gritti e .kútnál fejezteti le Ártándi Pál beregi főispánt és annak öccsét [45] ; 1541-ben, Izabella királyné eltávozásakor, itt, a „csatornakút melletti boltoknál” málházzák a száműzetésbe induló özvegy királyné poggyászát [46]. 1517—18-ban Andrea Ferrucci, az esztergomi Bakócz kápolna oltárának mestere, farag egy márványkutat II. Lajos budai palotája számára [47], 1525-
