Badinszky László: Vak Bottyán kuruc tábornok (1933)

66

Visszaérkezve tarnaőrsi táborába, hirtelen agyvérzés lepte meg, miben 1709 szeptember 26-án meghalt.

Nyugodt tudattal hunyhatott el, hiszen élete utolsó napjain az Alföldet szabadította meg a rácoktól, Hatvant pedig megakadályozta az elpártolásban. Halála nagy csapás volt a kurucokra, hiányát mindenütt érezték. Egyes kuruc írók egyenesen az ő halálában keresték a háború lehanyatlásának okát.

„Alhatott már Bécs, nyughatott már Morva, kedve szerint járkálhatott Heister, mert Vak Bottyán karja örökre lelankadt.“

XIII.

Befejezés

Ezen összefoglalás után méltán elmondhatjuk, hogy az a történelmi nagyság volt a kuruc háború leghatározottabb katonai tehetsége, a magyar népnek legkedvesebb embere, kinek nevét az esztergomi kerékpáros zászlóalj viseli. Sajnos, a felkelés hadműveleteiben háttérbe szorult a főnemesi családból származó tábornagyok mellett.

() már a törökök elleni felszabadító háborúban több ízben mutatta meg rettenthetetlen bátorságát és hazája iránti izzó hazaszeretetét.

Bottyán visszatért ahhoz a mozgékony harcmodorhoz, mellyel Bölcs Leó tanúsága szerint őseink már a honfoglaláskor harcoltak. Leginkább támadott. Ügyes volt a cselvetésben, színlelt megfutamodás után a gyülekezésben, az ellenség megkerülésében és hátbatámadásában. Mozgékonyságát, gyorsaságát is számos példa mutatja. Nemcsak a kis háborúnak volt ő a nagymestere, hanem ha kellett, mint azt a Dunántúl meghódításánál láttuk, az összefüggő hadműveleteket is kiválóan