Leopold Antal: Ünnepi beszéd Szent Adalbertről (1914)
17 szentté avatja az egyháznak ezt az egyik legnagyobb apostolát. III. Ottó Gnesenbe zarándokol a vértanú hamvaihoz s templomot építtet tiszteletére Rómában a Tiberis szigetén. A testet később Prágába hozták, karját Rómába. Tisztelete általánossá lett a világon. S különös kegyelettel ünnepelték a szent vértanút hazánkban, amely neki annyit köszönhet. Szent István a trónralépés után először is Esztergomban akart az Úrnak méltó templomot építeni s azt a magyar egyház központjává tenni. Keresett egy biztos, szilárd alapzatot, amelyre az Ür oltárát ráépítheti. Amint az üldöztetés idején az ős egyház nem talált biztosabb alapot és szentebb helyet az újszövetség áldozatának oltára számára, mint a vértanuk sírjait: úgy szent István is az egyház hagyományait követve, keresett vértanút, akinek vérrel megírt erős hitvallása, confessiója fölé a magyar Siont, az esztergomi székesegyházat építse, keresett vértanút, akinek emléke (memoria) éljen a szentegyház csarnokaiban, hogy megihlesse, erősítse, bátorítsa a templom látogatóit, sőt Magyar- ország minden igaz fiát, aki ezen kőből épült memoria felé irányítja tekintetét. Mi természetesebb, minthogy szent Adalbertre gondolt, a nemzetek nagy apostolára, Magyar- ország apostolára, apjának és saját magának keresztelő püspökére és a dinasztiának rokonára. Távol volt ugyan innen a sírja. Csontjai fölé nem állíthatta az oltárt. De itt voltak a szent hegyen lábának nyomai, ide — erre a földre — hullott a
