Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

szintén akkoriban megalakuló Katolikus Kör vonzásán.

Igen jól számítottak, mert már az első előadások telt házakat vonzottak, s rövidesen a város, a vármegye előkelő hivatalnokai, a város iparos- és kereskedőcsaládjainak tagjai is bekapcsolódtak az együttes munkába. Azért tartjuk ezt jelentősnek, mert aktív művelődési lehetőséget biztosítottak tagjaiknak. Az 1865-ben alakult Dalárda, amelynek irányítása Szántóffy Antal kezében volt, 1870-ben nógrádi esperessé való kinevezése után megszűnt. 1883-ban azonban mindent megtettek, hogy újjászervezzék. A szervezést néhány régi tag végezte azoknak a bevonásával, akik kedvelték a zenét, éneket, s ezek nem voltak kevesen Esztergomban. A jegyzőkönyvi bejegyzés tanúsága szerint kimondták: „...kívánatos, hogy a helyi társadalom összes zeneművészei, dalkedvelői és műbarátai egybe tömörüljenek. Szükséges, hogy törvényes lét joggal bíró egyesület jellegét vegye föl. 'Dalárda' címét megváltoztassa, 'Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesülete' cím alatt szélesebb alapokra fektetett alapszabályok szerint átalakuljon."

Székhelyét Esztergomban jelölték meg. Az egyesület céljául vegyes- és férfikari előadásai által a zeneművészet ápolását, a társadalmi élet élénkítését határozta el. Az egyesületbe 8 alapító és 111 pártoló tag mellett még 65-en jelentkeztek. A 65 tagból 38 férfi és 27 nő volt. Az egyesületi zeneigazgató Bellovits Ferenc lett, az énektanár pedig Sztraka Iván. A Dalárda tagjai hetente 3 alkalommal - hétfőn, szerdán, pénteken este - jöttek össze próbálni. Mivel 14 működő tag játszott vonós hangszeren, így zenekart

54