Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

nézője és börtöne is volt egyszerre. A Verses napló sorai őrzik a függönyös, kávégőzös veranda délutá­ni hangulatát. A csöpp sugaras dombon a félszegen nyújtózó fákat, a gatyás jegenyéket. Az aszva csün­gő cseresznyét, langy körtét, a dicső őszibarackot, az aranysárga kajszit, szilvát, szőlőt és diót. A zöld lugast, a ri- bizlibokrot, az öröm­arcú virágokat. A kertben zengő tücs­köket, a pöttöm bo­garakat, a sarjadó füvet, a fű csúcsán a csigát. A zengő ka­kukkot, a káráló tyú­kot, a csörgőszarkát, a nyöszörgő dongót, a repülő bogarat, a részeg kéjenc da­razsat és méhet. A tejnél édesebb leve­gőt, a szelet, amely fűrészel, csikorog, s parancsokat kiált. A Dunába merülő Na­pot, a giccses alkonyatot és bíbor estét, a sűrű záport, a távoli ég pirosát. A lebegő tavaszt, az ideges re­megő nyarat, a fonnyasztó és csontig vetkőztető őszt és a csikorgó telet. A fények játékát, amely újrafesti a nap minden szakaszát. Az esőcseppeket, a kinyílt georginákat. A kertben gyomláló, palántázó Kedvest. A lepkeként szálló Ildikót, nevelt lányukat, a lépcsőn Babits, Török Sophie és Ádáz kutya 296

Next

/
Thumbnails
Contents