Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

„Holt próféta a hegyen”

írásommal Babits Mihályra, a 20. század egyik legnagyobb magyar humanistájára, költőjére emlékezem.

Arra a költőre, akinek életében az esztergomi elő- hegyi ház nem elzárt elefántcsonttorony volt, hanem világítótorony, s ezt a világítótornyot sem kora, sem az utána jövő időszak ideológusai nem tudták, vagy nem akarták észrevenni. Csupán a barátok látták, „hogy igazi Európa már csak ott volt az ő szobájában. Könyvei közt feküdt; teste már alig élt, hangja már nem volt, de akarata még fékezni tudta pusztulását". Betegsége a szellemtörténet legnagyobb példázata. Verekedett értelme utolsó villanásáig. A szellem győzelme volt a test felett.

Haldoklásának színhelye, az esztergomi nyári lak 1924-től fonódott össze a költő és felesége életével. Tanner Ilonkát, vagy költői nevén Török Sophie-t 1920-ban ismerte meg. Munkái már a /-/étben, illetve az Új időkben is megjelentek, amikor Babitshoz fordult, hogy versei a Nyugatban is megjelenhessenek. Azok a megpróbáltatások, amelyek Babitsot érték ebben az évben, a politikában, az irodalomban és a magánéletben egyaránt, arra késztették, hogy néhány levél, s öt találkozás után 1921. január 15-én feleségül vette Tanner Ilonkát. Babitsnak szüksége volt arra az otthont teremtő asszonyi gondoskodásra, amely visszavezette nyugodt alkotói munkájához. A házas280