Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

István vármegyénként 400 vitézzel számolhatott. „Akarjuk, hogy mindegyik úrnak legyen meg a maga vitéze, és ne beszélje rá valamelyik vitézt, hogy régi urát elhagyja, és hozzá jöjjön, ebből ugyanis civakodás támad'”43 — olvashatjuk Szent István törvénykönyvében. Az ispán felelőssége volt, hogy meglegyen az előirt számú vitéze. A költséges és hosszadalmas kiképzés helyett egyszerűbb lett volna más vitézét átcsábítani, csakhogy ennek végeredményben a király látta volna kárát, hiszen a kiképzés háttérbe szorult volna. A vitéz szabad költözését nem azért korlátozták a törvények, mert rabszolga lett volna.

A katonai szolgálat az egyént minden esetben megfosztja szabadságának egy részétől. A hadsereg szigorú hierarchiájában a parancs szabályozza a tevékenységet. A feladat végrehajtása érdekében a parancsnok rendelkezik az alárendelt életével. Ez valóban hasonló a rabszolgasághoz, de a hadse- reg így működik, mióta háborúk vannak. Az egyénnek maximálisan alá kell vetnie magát a sereg érdekeinek. Ameny- nyiben az egyén érdekei kerülnek előtérbe, jelentősen csökken a rendszer hatékonysága.

A katonák életének szigorú szabályozása nem a Szent Ist- ván-i állam sajátossága, ez már korábban is jellemző volt a magyarság életére. Bölcs Leó őseinket „férfiakban gazdag, szabad népnek” írja le, de a hadszervezet jellemzésénél a következőket olvashatjuk: „Ez a nép tehát, mint amely egy fő alatt áll, feljebbvalóitól kemény és súlyos büntetéseket szenved elkövetett vétkeiért, s mint amelyet így nem szeretet, hanem félelem tart féken, ..j’44 Hasonló képet festenek a vikingekről Brémai Adám szavai: „Otthon valamennyien az egyenlőségben lelik örömüket, ha

43 István király első törvénykönyve. IKE 32.o.

44 VI. (Bölcs) Leó: Taktika. In. A honfoglalás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula, Szeged, 1995. 105.o.

67