Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

tű lovasság lett a sereg döntő csapatneme. Sokak szerint a folyamat csúcspontját a muhi vereség jelzi, ahol a tatárok a kalandozó magyarok által is sikerrel alkalmazott sztyeppi taktikával mértek vereséget IV. Béla nehézfegyverzetű seregére.

A X. század végi temetők tanulsága szerint a köznép körében megjelent egy hadakozó réteg, akiket még pogány rítus szerint, de kétélű egyenes karddal temettek el. Bakay Kornél26 a nyugati fegyver megjelenésében látja a haderő modernizálásának lényegét. Megítélése szerint a nehézlovasságra épülő nyugati hadviselés korszerűbb és hatékonyabb voltát a magyarság a 955-ös augsburgi vereség után ismerhette fel.

Géza a haderő modernizálása érdekében nyugati vitézeket telepített be, majd megkezdődött a magyar harcosok átfegy- verzése. Ezt a folyamatot jelzi a szablya-kard fegyverváltás. Bakay27 a szablyát eleve korszerűtlennek tartja a kétélű egyenes karddal szemben. A vívósportban szerzett tapasztalataira apellálva kijelenti, hogy az 1 kg-os karddal szemben nem sok esélye volt a feleakkora súlyú szablyával hadakozó vitéznek.

Borossy András28 is az átfegyverzésben látja a haderő átalakulásának lényegét. A kiinduló pontot a könnyűlovas nomád sereg jelenti, és a cél a nehézlovas haderő megszervezése. így a folyamat során a lovasság három csapatnemre tagozódik. Jelen vannak a könnyűlovasok, akik egyre inkább másodlagos szerepet játszanak a növekvő számú nehézfegyverzetűvel szemben. Mivel a nyugati fegyverzet drága, felvétele jelentős mértékben függ a harcosok anyagi lehetőségeitől, ezért elsősorban a nyugati vendég lovagok, a magyar előkelők

26 Bakay Kornél: A magyar államalapítás. 1981, Gondolat, 43. o.

27 Bakay Kornél: Feltárul a múlt? 1989, Múzsák, 50. o.

28 Borosy András: Magyarország hadügye és háborúi a honfoglalástól az Átpád-ház

kihalásáig. In. Magyarország hadtörténete. Szerk. Borús József, 1985, Zrínyi Kiadó, I. köt. 33. o.

31