Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
Bányászatunk története 17 lében egy „Altes Grubenhaus”-nak, régi bányászháznak nevezett épületet tüntet fel, amelynek közelében már akkor is ismeretlen eredetű horpák voltak. Mindez, és az 1815. évi kiterjedt műveletek és öregségek valószínűvé teszik Bán Imre kutatásának eredményét, valószínűvé teszik az annavölgyi bányászat 1795 körüli kezdetét. Az oligocén telep kibúvásaira telepített annavölgyi bányákat Metternich hercegi és Sándor grófi uradalmai nyittatták. A nagy politika hatalommal rendelkező, tőkeerős főnemesi családok vállalkozásában az annavölgyi bányászat gyorsan fejlődött és hamarosan a medence legeredményesebb művelt területévé vált. Bányászatunk következő, írásos emléke 1810-ből származik. Kovács Pál esztergomi főszolgabíró jelentésének előzménye a Helytartótanácsnak 1806- ban kiadott utasítása, amely szerint a fával való takarékosság érdekében a katonai épületek tűzhelyeit széntüzelésre kell átalakítani. A szénbeszerzés érdekében ezért a katonai hatóságok kötelesek a bányahatóságokkal állandó kapcsolatot tartani. 1810- ben ezt a rendeletet újból kihirdetik és minden hatóságnak előírják a szén használatának szorgalmazását. Az esztergomi főszolgabíró válaszjelentésében beszámol a dömösi, sárisápi és tokodi bányákról. Jelenti, hogy a komáromi várba szállított szenet korábban a katonaság ásta ki, de Tokodra, ahol ,,szinte bőven találtatik kőszén, embereket a bánya mívelésére nem adnak. Ha a nevezett Erősségből nem érkeznek kőszénásók, az uraság maga fog az ásatáshoz.” De sem az uraság, sem a katonaság nem fogott az ásatáshoz, tudtunkkal legalábbis nem. A főszolgabíró jelentéséből tudjuk meg azt is, hogy ebben az időben a komáromi katonaság már a medence állandó vásárlója, hiszen nemcsak fűtésre, de a vár építésénél mész- és téglaégetésre is használták szenünket. Öt évvel később már új főszolgabíró, nevezetesen Wargha László ad jelentést bányáinkról. Nem köny- nyű nyelvezetű jelentését mai helyesírással idézzük: „Sárisáp határában készenlétekkel, épületekkel és téglagyári kemencével fennálló kőszénbánya legjobb munkával, esztendőnként több ezer mérő kőszén a szomszéd városokban vassal dolgozó morva embereknek, különösen a komáromi vár építéséhez jó áron eladatik. Azonfelül az uraság minden szükségére való tégla és mész azzal égettetik. Csolnok határában egynéhány esztendőtől fogva kőszénbánya legjobb előmenettel folytattatik és azonkívül, hogy nagy számban Budára és Pestre beszállíttatik sőt kemencékben ugyanazon kőszénből jó mész is égettetik. Dömösön a kőszénbányának munkái után a legjobb hasznát reményű. Tokodi határban is találtatott kőszén, az munkája azonban melyre való nézve a fának naponként emelkedő ára és szükségre tekintettel a tégla égetéshez és holmi cserépedény készítéséhez a kőszenet amennyire lehet alkalmazni és használni igyekezzenek, mindnyájukat serkentettem, mellyel végzem alázatos jelentésemet.” A főszolgabíró „serkentése” nem volt túl hatásos, mert a tokodi bányanyitásra bizony még jó 15 esztendőt kellett várakoznia. A tokodi bányanyitást megelőzte a mogyorósbányai. A mogyorósi kastélyt — mint a kapuoszlopában elhelyezett márványtábla hirdette —, Weissenberger Gáspár budai téglagyáros, a szarkási bányák későbbi bérlője építette 1828-ban. Bán Imre ezzel bizonyítottnak látja, hogy a bányanyitás is akkor történt. Bán szerint 1828-ig a magyar- országi bányák mind a szénkibúvásokra települtek. A mogyorósi bánya az első, amely előzetes kutató munka alapján létesült. Weissenberger azonban (hu- szadmagával) már 1812-ben bérbe vette a Helytartó- tanács kezelésében levő Vallás alap csolnoki és mogyorósi területének szénjogát. Alig hihető tehát, hogy ott 16 évig csak kutatást végzett volna. Valószínűbb, hogy a mogyorósi bányákat már az 1810-es évek elején megnyitották. Weissenbergernek kiváló üzleti érzéke és jó hírszolgálata volt, hiszen a mogyorósi bányákat úgyszólván a Duna partján, a lehető legjobb időzítéssel telepítette. Az 1831-ben meginduló dunai gőzhajózás e bányákat rendkívül fellendítette. Az 1830-as években innen szállították a medence termelésének 85 százalékát és az évi 11 — 12 ezer tonnás termelési szintet mogyorós közel 30 évig tartotta. Weissenberger azonban már 1838-ban átadta a Vallásalap területének bérletét Miesbach Alajosnak, miután megnyitotta az érsekség szarkási területének bányáit. A téglagyáros Weissenberger ismét jól számított, a nagy pesti árvizet követő hatalmas újjáépítés nem találta felkészületlenül. Szarkási bérletét 1853-ig tartotta fenn, akkor átadja Brzorád Rudolfnak. Weissenberger nevével ezután már nem találkozunk a medence történetében. Ő volt az első tőkeerős kapitalista, aki hosszútávú előrelátással és tervszerű megfontoltsággal bányászkodott medencénkben, illő volt róla megemlékeznünk. Térjünk vissza azonban az 1830-as esztendőhöz, mert ez Tokod történetének is fontos dátuma. Brunner Antal és Staffenberger Ignác ekkor nyitották meg a József, Ignác, Antal és Borbála tárókat a Kerékhegy (Radberg) oldalán, a későbbi altáró területén. 1855-ig művelik bányáikat, amelyekből évente mintegy 10 ezer tonna szenet szállítottak. A terület a papnevelde tulajdona volt, 1855-ben ez a terület is a birtok többi részét (1845 évtől) bérlő Miesbach Alajos bérletébe megy át. ő bérli (1838-tól) a csolnoki vallásalapítvány területét is (1860-ig). 1840-es esztendő fontos esemény a Társláda („Bruder-kassa”) megalakulása, amely a Dorogon nagyhagyományú önsegélyezés első szervezett formájának tekinthető. 1843-ban Dorogon is bánya nyílik. A főkáptalan területén Waschuber Ferenc és Jülke József végzi az első kutatást a Kőszikla É-i peremén. Waschuber Ferenc kerületi titkár (Landschafts Sekräter) és Eszterga ______ í 'm \
