Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
Bányászatunk története 23 A medence termelése 1924-ben 666 ezer tonna. 1928-ban, tehát a vízbetörések után 839 ezer tonna. E mennyiségekből a MÁK 24,6, illetve 11,6%-kal részesedik, tehát arányaiban visszaesett. Saját eredményeinek összehasonlításában a vizsgált évek közötti termelés csökkenése 32,4%. A Salgó (most már Salgáról kell beszélnünk, mert 1925-ben az Esztergom—Szászvári Kőszénbánya RT. hivatalosan is beleolvadt a Salgótarjáni Kőszénbánya RT-ba) viszont erősödött. A MÁK termelésének csökkenését egyszerű lenne a vízbetörésekkel magyaráznunk, de ennél sokkal jelentékenyebb szerepe volt az 1924- től jelentkező széntermelési dekonjunktúrának, melynek következményeként fel kellett hagynia az 1921- ben újrakezdett, gyenge minőségű ebszőnyi szenek bányászatát. 1923-ban még 49 Et szenet szállított Ebszőnybánya. Ennek hiánya eleve indokolja a MÁK termelésének 47 ezer tonnás csökkenését, a vízbetörések hatása tehát itt sem mutatható ki. Megállapítottuk, hogy ugyanebben az időszakban a Salgó jelentősen fejlődött, a termelés növekedése 44%. Auguszta és Annavölgy jelentékeny részének kiesését Reimann és a Sashegyi aknák felfuttatásával és II-es akna üzembeállításával pótolták. És itt kell felhívnunk a figyelmet a vízveszélyes környezetben folytatott bányászkodás fontos taktikájára, arra, hogy a medence rendelkezzen gyorsan fejleszthető tartalék termelési kapacitással! De idézzük Schmidt Sándor szavait: „Az Auguszta aknai és az annavölgyi bányák együtt 80 vagon szenet termeltek naponta, azonban ennek elvesztése a társulat széntermelésében abszolúte nem volt érezhető, mert a múlt tapasztalataiból okulva, mindig úgy irányítottuk feltárásainkat, hogy teljes tartalék fejtési mezők álljanak készenlétben. Itt is az elfulladt Auguszta akna minden embere már másnap (1927. szeptember 21-én) el volt helyezve, s a termelés minden zökkenő nélkül biztosítva, azonban egy percet sem késlekedtünk a vízbetörés elhárításával sem. Még ugyanaznap kitűztük a külszínen a vízbetörés pontját és éjjel-nappal tartó munkával, szereléssel másnap felállítottunk egy fúrógarnitúrát, s október 12-én 212,4 m mélységet elérve, a bányaüregbe fúrtunk. A széntelep alatt a triász-mészkőig általában 20—24 m vastagnak számított izoláló réteg itt csak 5,6 m volt, mely után triász-mészkőbe értünk, s ott a fúrónk üregbe jutott. A fúrólyukat most tölcsérrel felszereltük és percenként 1 m3 vízhez 1 m3 homokot és 100 kg cementet keverve, okt. 19-én megkezdtük a vízbetörést okozó barlang eltömését”. 6454 m3 homok és 7238 mázsa cement beadásával a vízbetörést teljes sikerrel elzárták, fme Schmidt Sándor gyakorlata, amelyet néhány vízvédelmi intézkedéssel kiegészítve (pl. az 1927-ben, Tömedék aknán megkezdett preventív cementálás, a vízemelő telepek kapacitásának növelése stb.) már a vízveszélyes bányák művelési stratégiájának is nevezhetünk. 1923—24-ben végétért a szénkonjunktúra. A dekonjunktúra időszakát munkáselbocsátások, bércsökkentések, szabadnapok bevezetése jellemezte. Érthetően fokozódtak a bérharcok, a sztrájkok és a kivándorlás. Az 1921. és 1924. évi dorogi, az 1924. márciusi és az 1925. júniusi pilisi sztrájk, a Salgótarjániak 1926. április 27-i „éhségfelvonulása”, az 1928-as pécsi, salgótarjáni, pilisvörösvári bányász sztrájk és a pilisvörösvári éhségmenet voltak a mozgalom főbb állomásai. A Salgó, dorogi bányáinak létszámát mintegy 600 fővel, a megmaradók keresetét 20—50%-kal csökkenti, a társulat vagyona pedig növekszik. A Reimann altáróval elérik Teréz aknát, befejeződik az annavölgyi bánya modernizálása, megépül a Henrik-hegyi homokszállító sikló, elkészül a dunai kötélpálya; víznívó süllyesztéssel kísérleteznek (a MÁK Ágnes aknai területén). A Tömedék aknát felhagyják, de helyette víztelenítik a Samu aknát. A dekonjunktúra és a nagy gazdasági világválság visszaveti ugyan a szénkeresletet, de 1932-től ismét növekszik az igény és 1935-re a medence eléri az évi 1 millió tonnás széntermelést. Ebben az időben csak az Erzsébet aknai (1930., 1931.) és (az 1930-ban megnyitott) VI-os aknai vízbetörések (1932, .1936.) jelentenek súlyosabb, de nem elháríthatatlan gondot. 1935-ben kezdik meg VIII-as (Ferenc) akna és IX-es akna mélyítését, 1937-ben pedig már XII-es aknát mélyítik. 1937-ben Tokodaltáró I/A ereszkéjét 16 m3-es, 1939-ben pedig az V-ös ereszkét sújtja 26 m3-es vízbetörés. (1942-ben mindkettőt újranyitják.) A medence fejlődését egyik vízbetörés sem akadályozhatta meg, Tokodaltáró termelése is folyamatosan nő, de ez a fejlődés a MÁK-nál nem jelent terjeszkedést vagy lényegbevágó műszaki fejlesztést. A tatabányai központú MÁK termelésének fő bázisa már régen Tatabánya, Tokodaltáró védőréteg nélküli telepeinek nagyobb arányú fejtését nem szorgalmazzák. 1939-ben a medence összes termelésének 90%-át a Salgó szállítja és ez az arány csak 1940 után, a MÁK ebszőnyi bányájának újbóli üzembeállításával változik, akkor is csak 88,2—11,8 %-os értékre. A háború utolsó éveiben bányászatunkat kegyetlen csapások érik. 1942. július 31-én, az Erzsébet aknai sújtólégrobbanás 51 bányász életét követelte és ebben az esztendőben még további hat halálos baleset is történt medencénkben. 1943-ban víz alá engedték a borókási XII-es aknát. IX-es aknában felkészülve várták a víz megjelenését, de amikor a K-i mezőbe váratlan helyen és hevességgel tört át, hordalékával kilenc bányász menekülésének útját torlaszolta el. Földi maradványaikat csak az akna víztelenítése után (1952) lehetett kiszállítani. Ez volt a dorogi bányák történetének sokszáz vízbetörése közül az egyetlen, amely az emberéletek ilyen tömegét követelte. Az Altáró IV-es ereszkéjének 1944. évi vízbetörése nagyságával tűnik ki az addigiak közül. Percenként 80 m3-re becsülték vízhozamát. A mezőt már csak a felszabadulás után, 1950-ben víztele
