Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
Geológiai viszonyok 13 Geológiai viszonyok Aki a szénmedence részletesebb, tudományos szintű megismerésére törekszik, bőven válogathat a szak- irodalomban. Az első leírások egyikét F. S. Beudant francia geológus adta 1818-ban. Hantken Miksa a szintjelző kövületek kormeghatározó szerepét tárta fel 1852-ben; Szabó József akadémikus 1856-ban ismertette a medence geológiai képét; Rozlozsnyik Pál—Dr. Sehr éter Zoltán— Dr. Róth Károly átfogó munkái (1922), de még inkább Dr. Vitális István professzor korszerű elmélete, vagy Vigh Ferenc és Szentes Ferenc (1952) vizsgálatai minden érdeklődő igényét kielégíthetik. Mi most érjük be a gyakorló bányász számára legfontosabb geológiai ismeretek összefoglalásával. Vizsgálódásunkat a 170 millió évvel korábbi felső triász időszaknál kell kezdenünk, amikor még mély tenger hullámzott vidékünk felett. E tengerben nyüzsgő kisebb-nagyobb szerves lények olyan nagy mennyiségű mészanyagot „termeltek” szervezetükben, hogy az a tenger fenekére rakódva több száz méternél is vastagabb mészréteget alkotott. Ebből keletkezett a (nóri emeletbe tartozó) kemény, tömött dolomit, amely a felszín felé haladva fokozatosan megy át a (raeti emeletbe tartozó) dachsteini mészkőbe. Ez a vastagpados kifej lődésű, szilánkos, kagylóstörésű, erősen repedezett kőzet alkotja a medence alaphegységének fő tömegét. A triászt követő júra 40 millió évre becsült időszaka kevésbé fontos számunkra, mert csupán néhány helyen (pl. Erzsébet-akna területén) mutatható ki 30—40 m vastag, vörösesbarna (alsó liászkorú) mészkő. Ennek az időszaknak a mészkövei éppen úgy letarolódtak, mint a következő kréta időszak már- gáiA júra és kréta geológiai képződményeinek hiányára feltétlenül fel kell figyelnünk, mert fontos védőréteg-szerepük lenne a triász mészkő és a széntelepek elválasztásában és az alaphegység karsztosodásának megakadályozásában is. Mint később látni fogjuk, e szerepüket csak részben töltötték és töltik be. Egyenlőre azonban maradjunk még a földtörténet júra és kréta időszakánál, mert ekkor kezdődött az a tektonikai eseménysorozat, amely bányáink vízveszélyének előidézői voltak. A triász és a júra határán zajlott le az ókimériai hegységképző fázis, de ez még alig érintette a medencét. A júra és kréta időszak határán lezajló újkimériai hegymozgás azonban már elérte területünket. Mindkét földmozgás megtörte, összerepedeztette a rideg, törékeny alaphegységet. Az ausztriai és subhercini hegyképződés az alsó és felső kréta határán, a larámi mozgás pedig a kréta és az eocén kor határán ment végbe. Különösen az utóbbi hegyképző erő okozott lényeges változást. Ennek hatalmas oldalnyomása törte össze az addig még viszonylag nyugodt dolomitot és mészkövet. E mozgások hatására a megtöredezett táblák észak felé lebillentek, következésképp a déli peremük a térszín fölé emelkedett. így jöttek létre a megközelítőleg kelet-nyugati csapásirányú mészkőhegyeink, a Strázsa hegy, a dorogi Kőszikla, a Hegyeskő—Köves-hegy—Getehegy—Henrik hegy, a Magos hegy— Pollus-hegy vonulatai. A kréta-tenger elvonulása után a felszínre került mészkövet a csapadék és a szél újabb évezredeken át pusztította. A júra és kréta egyébként is szerény üledékei felaprózódtak és lemosódtak. Ezek iszapja képezte a később kialakuló széntelepeink feküanyagát, a csupaszon maradt, repedezett mészkőbe pedig behatolt a víz, abban többé-kevésbé összefüggő karsztjáratokat, kavernákat, barlangokat vájt. Ezek a mintegy 100 millió éve bővülő hasadékok tárolják medencénk egyre mélyebbre kényszerülő bányászatának legfőbb veszélyét, az egyébként igen értékes, de kihasználatlan karsztvizet. Területünkön tehát a Földtörténet középkorában a júra és kréta mészkő, meszes homokkő és az alsó kréta márgái teljesen, a triász mészkő pedig kisebb mértékben felaprózódott és iszapként leülepedve részévé vált a középkort követő eocén korszak üledékeinek képződésében. A mállási üledékek főként szárazföldi tarka agyag, márga és homokkő formájában rakódtak le 0—100 m között változó vastagságban. Helyenként az alaphegységre települt breccsa is előfordul mint a dachsteini mészkőből és liász tűzkőből álló egykori lejtőtörmelék. Ilyen a feküre települt az alsó eocén (paleocén) széntelepes rétegsor, amelynek a buja, meleg égövi növényzet képezte alapanyagát. Az alsó eocén széntelepek kifejlődésének három típusát különböztetjük meg. Azon a területen, ahol a szénképződés folyamatosságát nem zavarta meg a tenger újabb előnyomulása, egy nagy vastagságú (6—12 m) főtelep és egy vagy több (1—3) kisebb vastagságú és gyengébb minőségű fekütelep alakult ki. Ilyen például Dorog, Borókás, és ilyen Csolnok területének egy része (U- mező) is. Gyakori a három telepesnek nevezett kifejlődés. E telepcsoport kialakulásakor az eocénkori lápvilágot az időszakonként előnyomuló tenger lepte el és a lápok édesvizével keveredve egy sajátos elegyes
