Balogh István: Szalkay László esztergomi érsek †1526 (1942)
75 Jakab, kora egyik legkiválóbb csillagásza, akit Szalkay látott vendégül, és igen kitüntetett pártfogásával. Szívesen időzött társaságában, és sokszor próbáltak együtt olvasgatni a csülagos égbolt nagy könyvéből. Minden műveltsége és tudása mellett sem mondható azonban Szalkay szoros értelemben vett humanistának. Felhasználta az új műveltség nyújtotta előnyöket, de annak mesterkélt könnyedsége, sokszor felszínes sziporkázása nem tudta egészen lekötni lelkét. Sokkal gyakorlatibb ember volt: a cselekvés, tevékenység az ő igazi életeleme. Tehetségét inkább a politikai élet szövevényes útjain, az országos ügyek intézésében akarta gyümölcsöztetni. Igazi renaissance politikus: az életben a kíméletlen valóságot látja. Célkitűzéseiben hidegen számító, az eszközök megválogatásá- ban körmönfontan ravasz. Ahogy Várday Pál és Sárkány Ambrus bevonásával a háttérből irányítja az eseményeket, minden elismerést megérdemel — ügyességéért. Mindent lát és tud, mindenről idejében értesül. Köthetnek ellene szövetségeket, míg ellenfelei tárgyalnak, ő már lépéseket tesz, hogy a veszélyt elhárítsa magáról és lehetőleg visszafordítsa támadóira. Sokan gáncsolják, támadják, de mire észreveszik, mit akar, ő már új tervet talál, és szellemi hadállását pülanatok alatt átcsoportosítja. Ha az ellenség számbeli fölényben van, és ő nem győzi erővel, mindenkit úgy nyer meg magának, ahogy lehet: Szapolyait ígéretekkel, amelyek nagyravágyását fűtik; Werbőczyt reformtervek hangoztatásával; a gyenge királyt parancsoló modorával; a királynét azzal, hogy anyagüag magától függő helyzetbe hozza. A főrendek és a köznemesek egyaránt ellene dolgoznak — és ő mindkét párt fölött egyedül uralkodik. Mikor már azt hiszik, hogy megtörték hatalmát, kijátssza ellenségeinek előbbi szövetségeseit, és újból felülkerekedik! A hatalommal nem jól gazdálkodik: befolyását egyéni érdekeinek szolgálatába állítja. E miatt Burgio ismételten keserű szemrehányásokkal illeti, mint az ország romlásának okozóját. Pedig a nun- cius keserű ítéletében sok túlzás van. Szalkay László nem mondható a mohácsi tragédia előidézőjének. Egy ember, még az ő hatalmának birtokában sem lett volna elégséges erre, és a nemzet romlásáért — amely hosszú folyamat eredménye volt — nem lehet egyedül a vészt megelőző évek vezéralakjait tenni felelőssé. Másrészt pedig ide is vonatkozik, hogy egy embert nem lehet korától elvonatkoztatva megítélni. Szalkay önző volt, és az ő helyén, az ő hatalmának birtokában egy önzetlen ember sokat tehetett volna az ország érdekében. De a Mohács előtti évtizedekben alig találunk valakit, akit más szem