Balogh István: Szalkay László esztergomi érsek †1526 (1942)

32

IV. FEJEZET.

A renaissance államférfi

Mátyás a magyar renaissance nagyszerű gyermeke kiépítette az erős, egységes, magyar nemzetállamot, de a kormányt nem tudta méltó utód kezébe átadni, akinek hivatása lett volna Hunyadi fiának nyomdokain haladva helyet biztosítani hazánk számára az újkor nagyhatalmai között. A sokat Ígérő múlt talajából sötét jövendő fakadt. Pedig a magyarság belső összetétele nem változott, népi és faji erőtartalékai nem merültek ki. A hanyatlás mérge nem is ezen a ponton férkőzött az államszervezetbe, hanem a hatalom képviseletének a formáját támadta meg.

Az uralkodó és a rendek viszonyában nagy változás állott be. A nagy király erős akarata és parancsoló egyénisége a kellő alárendeltségben tudta tartani az urakat, bár a kormányzásban nem nélkülözte tanácsukat. A Jagellók alatt megérezték a rendek, hogy gyengébb kezek tartják a gyeplőt és siettek kihasználni a lehetőségeket, amelyek ez által nyíltak számukra. Az erélytelen, viszálykodástól irtózó Ulászló alatt gyors ütemben ragadták magukhoz a hatalmat. Oly állásokat és hivatalokat foglaltak el az ország életében, amelyek betöltésére sem képességeik, sem önzetlenségük által nem voltak hivatva.

Ulászló nem is próbálta őket rendre szorítani, különösen Anna halála után, amikor teljes nemtörődömséggel nézte, hogyan kormányoznak az ő nevében történő, hatalomvágyó tanácsosai.

Az uralkodói hatalom gyengülésével egyre jobban kialakult a rendi kormányzás. Az államvezetésnek ez a formája azonban egység hiányában ugyancsak gyengének bizonyult, a fő- és köznemesség meg-megújuló egymáselleni harca miatt mindig ingatag és bizonytalan maradt. Az uralomvágy harcot, sőt anarchiát hintett szét az országban, és a küzdelem során a módszereket kezdtek egyre kevésbbé válogatni. Mindkét párt célja volt: felülkerekedni és