Balogh István: Szalkay László esztergomi érsek †1526 (1942)

--1

7

n. FEJEZET.

A királyi udvarban

A XV. század második felében Mátyás udvara volt a humanista műveltség legkeletibb fellegvára, amelyben kellemes otthonra leltek az új eszmék ápolói.

A nagy forrongások kora ez: a hanyatló középkor vívja végső harcát a diadalmasan kibontakozó új idők szellemével, amelynek ereje végül is széttöri a középkor bilincseit, lerombolja, megtámadja mindazt, ami régi, és kiépíti a vágyainak, elgondolásainak megfelelőbb új életrendet. Az új szellemiség lelkes hívei az öntudatra ébredt értelem kritikáját és fölényes magabízását állítják a középkor gyermeki hite helyébe.

Hazánk szívében, Budán, ugyancsak kivirágzik az új műveltség fája, de a humanista szellem túlkapásait ekkor még támadják a Temesvári Pelbártok, akik bátran vüágítanak rá a hatalmas királynak és környezetének hitére, amelyet a stoicizmus és Krisztus tanításának különös keveréke táplál. Mátyás halála után azonban megváltozik a helyzet. Most már alig hallatják szavukat a hit és értelem, a lelküsmeret és műveltség harcosai. A vallásos irány művelői sem a régiek: ezeknek már csak a műveltség fáklyája világít, mellette a hit fénye gyönge mécsvilágként él a lelkekben. A szónokok inkább retorikai gyakorlatokkal, mint átérzett szentbeszédekkel lépnek hallgatóik elé. ,

Az egyházi élet változása magával sodorja a közéletet is. Az udvari élet zűrzavarában renaissance alakok lépnek előtérbe az ismeretlenségből és ragadják magukhoz az ország kormányát. Bakócz, az »alter rex«, majd később Szatmári, kénye-kedvére kormányoz. Mátyás kemény kezét nem érezve többé felemelik fejüket az eddig fegyelemre szorított oligarchák. Csalással vagy erőszakkal kifosztják jogaikból a köznemességet, emberhez méltatlan állapotba taszítják a jobbágyságot. Mindenki harácsol, mindenki küzd a sikerért, boldogulásért a felszabadult lelkiismeret korlátokat nem ismerő kíméletlenségével.

2