Balogh István: Szalkay László esztergomi érsek †1526 (1942)
15 Nyelvészeti szempontból ez igen értékes rész. A latin szöveg egyes szavait a sorok közé írott magyar szavakkal (glosszák) fordítja le, ezzel a korabeli magyar beszédnek és írásnak fontos emlékét örökíti meg. Érdekes megfigyelni a felsőtiszai i-ző nyelvjárás jelentkezését, amely későbbi magyar leveleiben már eltűnik. Az ecloga tartalmából egy rész néhány jellegzetes glosszával: Egy nyári napon, amidőn a nap az »éghnek tyzenkettőd rizy- ben« volt, »görög országnak athenas nevű wárosából« származó Psewtes, fiatal pásztor letelepedik »hásfának kyessyge alá«, sip fújva fel »popháyáth«, amelyből »zóknak ezer lychán« ömlik a szép zene. A tőle nem messze levő »kwthfw melleth« birkáit őriző Alatia nevű leányka oly édesen »kynthornála«, hogy »ides zaw kynthomá- nak zawayth« hallva, a patak is megbűvölten akadt meg folyásában. Hallgatta ezt Psewstes és »bánathnak myrghivel — az más parthnak magasságárul — wetekedésre« szólítja fel a leánykát. Alatia győzött és az ifjú kérte, hagyjon fel az énekkel, mivel már »estellik« és a »föld alá vetteteth hydegh« felszáll. A pásztorköltemény után következik Szt. Bemát műve: »de contemtu mundi et appetitu divinorum«, versbe foglalva, de már nem pusztán tanítási, hanem nevelési célzattal is.16) 167/b: üres. 168/a—258: Rhetorica Tybini oratoris. Grammatikai és retorikai szempontból figyelemre méltó ez a rész. Sok latin és görög szót értelmez származtatva; pl.: »rosa est genus florum, quod dicitur a rodo graeco, quod apud nos rosa dicitur. Rosa a rubeo, eo, quod eius color rubeat, rosula, rosella. Item rosarium collectio rosarum, vei locus, ubi rosae imponuntur, vei habun- dant. Item a rosa dicitur rosetum, seu locus, ubi crescunt rosae. Rosaceus, cea, ceum, et roseus, ea, eum; item roseolus...« A sárospataki iskola diákja tanulmányai befejezése után a legszebb reményekkel nézhetett a jövendő elébe. Rendkívüli tehetsége és értékes ismeretei birtokában nyitva volt előtte az út a boldogulás felé. Szalkay gyorsan haladt ezen az úton, mindig előbbre. Nagyszerű érzékkel ragadta meg a haladását elősegítő alkalmakat, tudott várni, alkalmazkodni és csendben, de következetesen dolgozni a siker érdekében. 1494-ben már a királyi udvarban találjuk. Nemsokára a kincs16) Így fejezi be ezt a részt: »Et tu, qulcumque legeris hunc, etsi non benedices, nec maledieere velis ob hoc, quod múlta non ex meorum cursibus calamorum incorrecta apposita sunt, séd ex priori exemplari falsa exaracione censeas.«
