Zolnay László: Pénzverők és ötvösök a románkori Esztergomban (1965)
mentesültek a városi vámtól s vámmentességüket a középkor folyamán mindvégig megtartották.40 Esztergom város XIII. századi ethnikumának vizsgálata során olyan adatra egyre sem akadunk, amely azt bizonyítaná, hogy a kiváltságos latinus polgároknak akár egyike is foglalkozott volna pénzveréssel,41 de az esztergomi, majd — 1250 után - a budavári pénzverő kamara élén annál inkább találkozunk szaracénnal, latinussal, némettel, zsidóval. A kamara élén álló kamara- vagy pénzverő-ispánok felette álltak a monetariusok vagy faberek kondi - oionáriusi réteghelyzetének és a királyi aula familiárisaihoz, illetve az azzal gyakorlatilag egyenjogú fővárosi patriciátushoz tartoztak. A pénzverők — a faberek vagy monetariusok — közül, illetve az esztergomi pénzverőháznak részleges Budára költözése miatt utódaik közül néhányan név szerint is ismeretesek. így 1259-ben Esztergomban említik Petrus villicus fabrorum et Lazarus — ekkor már — quondam villicus nevét.42 1292-ben az esztergomi monetariusok falujából származó Kovácsi Izsák, Ádám fia — ekkor már az esztergomi káptalan jobbágya — rokonaival, Dániával, Benével, János fia Istvánnal, Mihály szabóval és Paulinus fiával, Domokossal együtt harminc márka ezüstön adja el az esztergomi királyi városban, s Szent Lőrinc kontráta területén fekvő házát s azt a telkét, amelyet Utas fia Izsák bizonyos Gergely nevű fabertő 1 vett meg.43 A vevő is az eladók rokona volt: Jakab fia Jakab kereskedő a vevő, ennek felesége viszont Miklós esztergomi aurifabernek és polgárnak a leánya. (Miklós ötvösről még alább esik szó.) 1294-ben az esztergomi királyi város káptalani városrészében említik ,,domus, que fűit condam Isak de Koachy”.44 Két utóbbi adatunk azt mutatja, hogy az esztergomi királyi udvarnokok és kondicionáriusok egy része a XIII. században — a királyi udvarnak 1190. körül az esztergomi Várhegyre, majd 1249/56 között Budára történt átköltözése miatt — az esztergomi káptalani jobbágyok rendjébe került. így bizonyára akadtak korábban pénzveréssel foglalkozók is, akik az udvarnak s a pénzverő kamarának Budára települése után is Esztergomban, immáron mint ötvösök maradtak vissza. Az 1292/94. évi adatok másra is utalnak. Látjuk — alább Miklós ötvösnél is —, hogy az ötvösök, faberek igen jelentékeny értékű — ingatlanai a királyi városnak északi részére, a Szent Lőrinc templom plébánia körletébe estek. 1190 előtt, vagyis amikor még — feltételezésünk szerint a királyi udvar lenn a mai Belváros helyén rezideált a Szent Lőrinc plébánia körzetébe tartozott a kirá40 Gárdonyi A., i. m. 57.; Salamon FBp. Tört. II. 442 — 446. 41 Zolnay L., Az esztergomi latinusokról. Esztergom évlapjai 1960. 155 —. 42 Knauz N., Monumenta ... I. 456. 43 Knauz N., Monumenta .... II. 314. 44 Knauz N., Monumenta .... II. 359. 45 Gárdonyi A., i. m. 42. (1255. évből) lyi kúriával (s vele a pénzverőházzal) azonosítható ún. Zeniapalotája s a királyi városnak magyar királyi udvarnokok által lakott negyede. (A latinu- sok centruma a Szent Miklós plébánia körlete volt; ennek góca a Szent Miklós plébánia, a mai Bottyán ház udvarán helyezkedett el.) Más városjogokkal együtt ez a királyi udvarnoki negyed volt az — a Szent Lőrinc plébánia környékén —, amelyet III. Béla az érsekeknek, illetve a káptalannak, az addig szuverén érseki tulajdonú várhegyi királyi palota helyének kiszakítása ellenében adott. Tehát amint a XIH. század folyamán a hajdani pénzverők egy része Esztergomban maradva ötvös mesterségre adta magát, és — mint majd Miklósnál látjuk — nyilvánvalóan egyházi ékszereket is készített, úgy más része a hajdani királyi udvarnoki körletben, a Szent Lőrinc negyedben a hajdani királyi udvarnoki területen mint érseki, ill. káptalani jobbágy élt tovább. Az esztergomi pénzverők 1249 —1255-ig, amikor is a pénzverőház a királyi rezidenciát követve Esztergomból Buda várába költözött, az évi új pénz verése, vagyis az után, hogy az esztendő egykét munkás hónapja leteltével Buda várában kiverték az évi pénzmennyiséget45 részben visszaköltöztek Esztergomba, részben Budán megtelepedve ötvösséggel is foglalkoztak. Az 1250-es évekkel a pénzverés súlypontja Budára kerül s az adatokból világos, hogy az Esztergomban maradt pénzverőkből részint érsek i- káptalani ötvösök lettek. Az, hogy a XIII. század végén még mindig esik szó az esztergomi márkasúlvróí, a középkor végéig gyakorolt, sőt az újkorig érvényesített érseki pizétum-joggal együtt, éles fényt vet korai pénzverésünk és az esztergomi érsekség szoros kapcsolatára. Az érsek, akinek esztergomi székhelye — a magyar pénzverés kezdetén — azonos a királyokéval, személyében, illetve pizetáriusa útján a pénzverés tisztaságának ellenőrizője, a pénzverés nyersanyagának és a pénzverő szerszámok egyik őrzője. A pénzverő szerszámokat és vésett bélyegeket az érseknek e célra alkalmazott embere őrizte, s azokat csak a pénzverés tartamára adta át a pénzverő kamara ispánjának. Magánál a pénz verésénél a király, illetve a tárnokmester s az esztergomi érsek megbízottai jelen voltak — még abban az időben is, amikor Esztergom után Buda vált a fő pénz verő-hellyé .4 6 (A pizétumjog — amely pénzverésünk XI. századi, s alkalmasint esztergomi kezdetein nyugodott — a XIX. századig megillette az esztergomi érseket.)47 A felsorolt adatok alapján úgy véljük, hogy 46 Hennán fí., Magyar pénztörténet. (Bp. 1916) 468 —; Kollányi F., Az esztergomi érsek pizétumjoga. KSz 47 (1889) 520 — . 47 A pizétumjog megváltásáról Simor János érsek és Szapáry Gyula pénzügyminiszter levelezése: Esztergom, Prímási levéltár, Simor iratok. Kathegoria: C., fase.: 8., nr. 1. 152
