Prokopp Gyula: Packh János, 1796-1839 (1974)

eltér az elfogadott tervtől. Csak Packh egyénisége és Rudnaynak iránta való rendkívüli bizalma adhatja en­nek magyarázatát. Packhban szerencsés módon egyesült a gyakorlati érzék[28] a nagyot alkotás vágyával és ké­pességével és addigi esztergomi működésének sikerei csak növelték önbizalmát. Rudnay viszont örömmel fogadta Packh nagyszabású tervét, mert minél nagyszerűbbnek akarta látni nagy vállalkozását, az ország egyházi köz­pontjának megteremtését. Kühnelt pedig elismerés illeti, hogy végül is nem hiúsította meg Packh tervének megva­lósulását. Kühnel Pál 1824. január 11-én, Bécsben, váratlanul elhunyt. Halálának hírére neves építészek folyamodtak Rudnay hoz, hogy Kühnel örökébe léphessenek. így Alois Pichl[29], aki Leardi bécsi nuncius ajánlásával már 1820-ban is jelentkezett Rudnaynál, továbbá Koch Henrik [30], számos főúri kastély építőmestere, valamint Engel József[31], az Esterházy család építésze. Rudnay azonban mindhármat mellőzte anélkül, hogy csak tár­gyalást is folytatott volna velük. Ehelyett Packhot bízta meg Kühnel munkakörének ellátásával, egyelőre az ad­digi illetménnyel későbbre ígérve fizetésének rendezését. Packhnak mint Architects-Adjunctnak, évi fizetése 1200 bécsi értékű forint volt, ehhez járult a teljes ellátás (la­kás, étkezés) és egy kétlovas hintó használata. Az Ígért fizetésrendezés 1827 októberében történt meg. Rudnay ekkor Kühnelével egyenlő értékű fizetést állapított meg Packh számára, mégpedig visszamenőleg is, 1824 ápri­lisától kezdve. Kühnel fizetése 4000 bécsi értékű forint volt, természetbeni járandóság nélkül. Packh újabbi fi­zetését 1000 ezüstforintban határozta meg Rudnay. Eh­hez járult évi 12 akó[32) bor, 20 pozsonyi mérő búza, 40 pozsonyi mérő rozs, 10 pozsonyi mérő árpa és 12 kö­böl tűzifa, valamint az addig is élvezett kocsihasználat. Rudnay halála után egyebek között azt is szemére vetették Packhnak, hogy önkényesen vezette az építke­zést. Ez a vád azonban alaptalan. Rudnay, ha Eszter­gomban volt, naponta megszemlélte a munkát. Packh mindent megbeszelt vele, különösen a Kühnel-féle terven tett minden változtatást. Az azonban igaz, hogy Rudnay rendíthetetlenül bízott Packh becsületességében, szaktu­dásában és hűségében, ezért többnyire elfogadta javas­latait. A Rudnay és Packh közötti viszony jellemzésére tel­jes szövegében közöljük azt a rövid levelet, amelynek kíséretében Rudnay 1826. húsvétjára a saját címerével díszített arany zsebórát küldött Packhnak: „Fogadja emlékül — írta — ezt a húsvéti piros tojást, úgyis mint az én legteljesebb megelégedésem jelét. Ha örömet okoz Önnek, akkor állandóan hordani fogja és ezzel megkettőzi az én örömemet. Munkánk ezévi, szerencsés folytatására atyai áldásomat küldöm. Az Úristen legyen Önnel.” Mikor pedig anyagi nehézségek miatt átmenetileg csök­kenteni kellett az első évek hatalmas lendületét és ezért Packh a munka megszakításának gondolatát vetette fel, 1827 januárjában így válaszolt Rudnay Packh javasla­tára: „Részletes jelentéséből úgy látom, hogy Ön kishi- tűvé lett és hite ingadozni kezd, mintha a hatalmas és jóságos Isten megvonta volna tűlünk segítségét, mely­nek eddig csodálatos módon örvendhettünk .... Nem szabad, hogy ennél a nagy vállalkozásnál kishitűség ve­gyen erőt rajtunk . . . Nem lesz Önnek oka arra, hogy a kellő óvatossággal tett előzetes intézkedéseit megváltoz­tassa, még kevésbé, hogy visszavonja azokat. Az építke­zés szüneteltetésének még a gondolata is idő előtti ha­lálomat okozná és hiszem, hogy ezt Ön sem akarja. Isten segítségével minden időveszteség nélkül folytassa nagy­szerű elgondolásainak megvalósítását.” Viszont Packh is mindig elismerte, mivel tartozik Rudnaynak. 1827 ok­tóberében így írt: „Szolgálataimnak jóakaratú elismerése, melyben Hercegséged eddig részesített, oly nagy juta­lom számomra, hogy egyetlen alkalmat sem fogok elmu­lasztani hálás köszönetem kinyilvánítására Hercegséged­del szemben, akinek rendelkezéséből létesül ez a nagy mű, amely kezdete volt az én nagy és nyilvános hírne­vemnek.” [33] Az immár egyedül Packh vezetése alatt továbbfolyó munka során csupán a templom belső falsíkjának kikép­8. A bazilika földszinti alaprajza Kühnel terve szerint 9. A bazilika hosszmetszete a Packh által módosítottKühnel- féle terv szerint zésénél történt jelentősebb eltérés Kühnel tervétől. Kühnel ugyanis a falak mentén elhelyezett 54 szürke márványoszloppal kívánta tagolni a vörös márványlapok­kal burkolt falsíkot és ezeket az oszlopokat — Rudnay kívánságához képest — az érseki uradalom gerecsei márványbányájából akarta kitermelni (8. kép). Evégből a hegység több pontján végeztek feltárást, de ezek nem jártak a kívánt eredménnyel, mert nem sikerült megfele­lő méretű és minőségű tömböket találniok a szükséges mennyiségben [34]. Ezért már Kühnel arra gondolt, hogy homokkőből készítteti el az oszlopokat. Mikor pedig Packh lépett Kühnel örökébe, teljesen elhagyta az oszlopokat, mégpedig azért is, hogy így tágasabb legyen a templom belseje. Különösen a szentélyben volt erre szükség, mert itt csak nehezen lehetett volna elhelyezni a kanonokok stallumait az oszlopok között (9. kép). Packh szürke márványból készült lizenákkal akarta mezőkre osztani a falak vörösmárvány borítását, de Rudnay kíván­ságára elhagyta alizenákat. Rudnaynak ugyanis az volt a szándéka, hogy mozaik-képekkel díszítteti a falakat. A vörösmárvány falburkolat nagyobbik része már el is készült, de mikor Hild vette át az építés vezetését, a burkolatnak a lábazat feletti részét lebontatta. A kripta és a Bakócz-kápolna után az 1827—1830. években épült Szt. István-kápolna a bazilika tömbjének harmadik és utolsó olyan részlete, amelynek építését 9

Next

/
Thumbnails
Contents