Gábris József: Mozaikok az esztergomi nevelőképzés történetéből - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 9. (1988
44 A TANÍTÚNŐKÉPZÉS A város tanítóképzője - a mesterképző intézet - 1842-ben nyitotta meg kapuit, de csak a fiúk számára. Minden bizonnyal "csodabogárnak" számított az első leány, aki 1861-ben egyedül, magántanulóként tanítói diplomához jutott itt. Nem sokan követték őt, 1871-ben találkozunk ugyancsak egy személlyel. E két fecskét a huszadik század első évtizedeiben már többen követték. Különösen az első világháborút követő években egyre több nő jelentkezett a tanítóképzőbe, de a fiúkkal nem látogathatták a foglalkozásokat. A tanárok délutánonként, tanfolyami formában készítették fel őket magánvizsgára. Az 1921/22. tanévben 19 I-1V. osztályos leány tett ilyen körülmények között vizsgát. Talán ez is új korszak kezdetére utal. 1920-1926 között már huszonhatan kaptak a városban - még mindig magántanulóként - tanítói diplomát. A történelem és a szükséglet iskolát teremtenek Már előbb felmerült, hogy a vízivárosi zárdában nyíljék nőképző, de megfelelő pártfogó és anyagiak hiányában sokáig nem kerülhetett rá sor. A húszas évek elején a történelmi körülmények is sürgették a megoldást. A rend szatmári központjában már jóval előbb volt tanítónőképzés. A világiak mellett itt képezték a tanítói pályára lépő rendi tagokat, szerzetes- (45) nőket is. Trianon - mivel Szatmárnémetit Romániához csatolták - a rend magyarországi zárdáit megfosztotta a tanítónői utánpótlástól. Nem kívánt elsorvadni, ezért gondoskodnia kellett saját tanítónői utánpótlásáról. Csupán saját tagjai részére viszont költséges lett volna a képzés, illetve egy képzőintézmény fenntartása, ezért indokolttá vált olyan nyilvános intézet felállítása, amelyben világi, nem szerzetes fiatalok is folytathatnak tanulmányokat. Ekkor már világos volt, hogy az új határokkal szétszabdalt Magyarországon maradt zárdák központja Esztergomban alakul ki. ú
