Gábris József: Mozaikok az esztergomi nevelőképzés történetéből - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 9. (1988
30 A továbbtanulásra a kultúrminiszter 1897-ben és 1898-ban született rendelete adott lehetőséget. E szerint az óvónőképzőt végzettek bizonyos különbözeti vizsga letétele után beiratkozhattak valamely tanítónőképző nappali tagozatára nyilvános tanulónak. Magántanulást számukra csak igen kivételes esetben engedélyezték. Az esztergomi intézmény - mintegy bizonyítandó életképességét és működésének már első időszakában kivívott tekintélyét - kidolgozta és nyilvánosságra hozta a maga indokát és elképzelését a két intézménytípus egyesítésére, és az egyesített intézményben bevezetendő óratervjavaslatát. Miért tartotta szükségesnek az egyesítés megvalósulását?- A két intézet egybekapcsolását a nevelés érdeke követeli.- A két képzőintézet egybeolvasztása folytán az óvónők megismernék a 6-12 éves gyermek életét, ez pedig az alap. Az óvoda és az elemi iskola főképpen nevelő intézet lévén, csak a gyakorlati nevelés külső technikájában különböznek egymástól, de ezek sok tekintetben megegyeznek.- Egységes nevelést követel a gyermek fokozatos és hézagtalan nevelése.- Nagyot zökken a gyermek érzelmi és értelmi világa, mert az óvoda és iskola nem ismeri egymást, nem alkalmazkodik egymáshoz .- Az óvodák minden előnye csak úgy válik az iskola hasznára, ha a tanítónő ismeri az óvodai életet. A két képzés egyesítésével meg lesz a helyes átmenet az iskolához, egységes lesz az elemi iskola és az óvoda nevelése.- Az egyesítéssel műveltebbek lennének az óvónők is. Megszűnne az életben való elkülönülésük, együttmunkálkodhatnának a felnőttek között is.- Könnyebben boldogul a népiskolában, aki az óvodai gyakorlatban is jártas. Máshol indokként megfogalmazódott az is, hogy az arisztokrata családoknál biztosabb kenyérkeresethez jutna az az óvónő, aki tanítónői képesítéssel is rendelkezik, mert nem bocsátanák őt el akkor, amikor a gyermek az iskoláskorba lép.
