Gábris József: Mozaikok az esztergomi nevelőképzés történetéből - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 9. (1988
24 beszéd elsajátítására, annak gyakorlására. "Értelmes és kellően hangsúlyozott felolvasás által lesz a növendék jó előadó, elbeszélő. Ez a kellék pedig úgy a tanítónőnél, mint az óvónőnél okvetlenül szükséges." - vallja egy helyütt az intézet igazgatója. A kor követelménye volt, hogy a jó óvónőnek, jó háziasszonynak is kellett lennie, ezért a növendékek szabadidejükben a zárda konyhájára járták, hogy ott kellő ismeretekre tegyenek szert. A főzés mellett végezték a felszolgálással együttjáró teendőket is. Veszélyben az intézet jövője Az intézet zavartalan működése rövid ideig tartott. Már a 90-es évek végén óvónői "túltermelésről" kezdenek beszélni. Ez azonban csak látszólagos volt. Oka az, hogy az 1091. évi törvényt tulajdonképpen nem hajtották végre, sok helyütt kijátszot- ták. Nem következett be az óvodák oly mérvű növekedése, mint ahogyan ebben a törvény alkotói, a kisdednevelés apostolai reménykedtek. Kimondta ugyan, hogy ahol 40 ellátatlan gyermek van, ott kötelező óvodát nyitni, de sok helyütt ennél kevesebbet mutatnak ki, mert ellátottnak minősítik azt a gyermeket is, akinek nagyobb testvére van, pedig erre a jogszabály egyértelműen nem adott lehetőséget. Mindezek következtében - országosan - maradtak óvónők állás nélkül, a legjobb esetben tanítói vagy házi nevelői állást vállaltak. E körülmény egyre bizonytalanabbá tette az esztergomi intézet sorsát is. A fenntartó érsek 1898. március 14-én az alábbiakban intézkedett: "miután a statisztikai adatok tanulsága szerint az óvónőképezdéket végzett nők az óvodák csekély száma miatt nem találnak alkalmazást, nem látom további szükségét annak, hogy a Tisztelendőséged vezetése alatt álló óvó- nőképezdém mai szervezetében folytassa működését, és elhatároztam, hogy azt a következő, 1898-99. tanévtől kezdve részben felfüggesztem.
