Zolnay László: Martsa Alajos munkássága - Fotóművészeti kiskönyvtár (1977)

És milyen különös! Martsa Alajosnak Tuniszig kellett vándorolnia, hogy ott — a gyarmatos francia népfrontkormány jóvoltából, mentesen a Horthy-kormány, a náci Németország s a fasiszta Itália szűkre szabott szellemi vámhatáraitól - megismerje a szovjet-orosz filmművészet nagy újrealistáit, Eizensteint, Pudov- kint. Tuniszi képein az avantgarde hagyományok és a szovjet filmművészet felszabadító inspirációja egyaránt megfigyelhető. Martsa drámai erővel ábrázolja a szociális igazságtalanságokat s a csüggesztő nyomorból is feltörő életerőt és életörömöt. A merész képkivágások olykor monumentális hatásúvá teszik portréit.

A kerouani búcsún megörökített öregasszony-portré mérhetetlen fáradtságot, passzív beletörődést, a fölszegett fejű, összehúzott szemű Sfaxi férfi, portréja makacs szívósságot, erőt, öntudatot sugároz. A művész a portrék megalkotásakor egy-egy magatartás, sors általános érvényű megragadására, expresszív hangsúlyozására törekedett.

Tuniszi képeivel közben idehaza kivívta helyét a harmincas évek magyar fotóművészeinek élvonalában.

Édesanyja halála hozta haza, s az érezhető nemzetközi változások tartották itthon Martsa Alajost. 1937. május elsején nyitotta meg esztergomi fényképező műhelyét. Ez a műhely, egyben a művész otthona, ettől fogva új, modern szellemi gócponttá vált a maradiság fellegvárában, a klerikalizmusból a nyilasterror felé csuszamló Esztergomban. Nemcsak a nyiladozó szemű fiatalság kezdett vonzódni a művészhez, de számos író, tanár, orvos és művész is utat talált Martsához, s Martsa őhozzájuk.

Ehhez a körhöz tartozott Pirchala Imre festőművész, Kollányi Ágoston filmrendező, Bukovszky László orvos, a rádió s az ország kedvelt Buga doktora, Simándi Béla újságíró. E körhöz csatlakozott Kernstok hajdani „Hanzi”-ja, a nyergesúj falusi Nyergesi János, maga is jeles festő. Mind sűrűbben bukkant fel Martsa tenyérnyi Európájában Tersánszky Józsi Jenő, akihez Martsát — „Marci”

9