Kórházi kápolnánkról - Kolos füzetek (2016)

egyedüli áldozata (Eltávolították az intézményből és Oroszlányba száműzték) Emlékiratában így ír a történtekről: „A kihallgatásom ekkor teljesen egyoldalú volt! Szó sem esett jegyzőkönyvveze­tésről, bizonyítási eljárásról, tanúk kihallgatásáról, és más hasonló intézkedésről, melyek legalább a törvényességlátszatát bizonyították volna, ehelyett Nagypataky (Nagypataky Gyula megyei főorvos) első kérdése az volt, hogy „Miért állítottad helyre a kórházi kápolnát? Hiszen Esztergomban számos templom van, ahová a hívok elmehetnek, nem szükséges a kórházban kápolnát tartani”! Erre én azt válaszoltam, hogy a kórházi Munkástanácshoz a betegek részéről olyan kérés érkezett, hogy állítsuk helyre a kórházi kápolnát, mert ott szeretnének gyógyulásukért imádkozni. A Munkástanács plénuma úgy határozott, hogy eleget tesz a betegek kérésének, melynek kivitelezésével engem bíztak meg. En a Belvárosi plébánián el is jártam ez ügyben, mert a kápolna felszerelései és a kegytárgyak ott voltak elhelyezve”... Csernohorszky Vilmos 1956-ről, mint szemtanú így számol be a kápolnát is érintő kórházi eseményekről a „Pályám emlékezete”című önéletrajzi könyvében: „Határozat született arról is, hogy a kórházi kápol­nát, ahol raktár volt, vissza kell állítani. A kápolnát ki is ürítették és kitakarították. A berendezés és a felszerelés a prímási palotában (?!) volt. Ezeket a tárgyakat a kór­ház lovaskocsiján Jasu, a kocsis le is szállította. .. Az oltárt hat ember vette le a kocsiról és vitte be a kápolnába. Jobb­ról hárman, balról hárman. A két első ember egyike volt Tingyela Mihály párttitkár, a másik Valkó János szakszervezeti titkár ” Nem sokáig tölthette be a kápolna eredeti funkcióját, hisz 1957. november 2, már a következő levelet küldte a kórház az Érseki Főhatósághoz: 9

Next

/
Thumbnails
Contents