Jelentés Esztergom szab. kir. város 1923. évi közállapotáról (1924)
16 — kereskedelme elvesztette piacát, egyben ennek a vidéknek a város életéből való kikapcsolása a városi piacot is megdrágította, aminek egyik következménye az lett, hogy az a közönséget a budapesti piacra utalta, a másik pedig az, hogy piacunk a legdrágábbak sorába jutott. A békében terményben és pénzben gazdag túlparti földmives nép — Esztergom piacán értékesítette mezőgazda- sági terményeit, egyben kereskedelmi és ipari szükségleteit itt szerezte be. Ennek az eleven gazdasági életnek volt a következménye, hogy százados múltra visszatekinthető kereskedő családjaink vannak és iparososztályunknál az országban alig van öntudatosabb, szervezettebb és vagyonosabb. A trianoni béke ezt a helyzetet a város hátrányára ugyancsak megváltoztatta. A már fentemlitett vidék elsza- kitása folytán a százados üzleteknek forgalma ugyancsak megcsappant és iparos osztályunk keresete oly alacsony fokra szállott, hogy ebből a keresetből a legszerényebb élet-szükségletek kielégítése is alig lehetséges. Minden áldozatkész munka, erőfeszítés és jóakarat dacára e helyzeten változtatni egyelőre alig lehet, mert hisz ahol a gazdasági élet megszakad, ott még az esetben is, ha megfelelő tőkeerős vállalatok vannak, élet nem fakadhat már. A tőke ott, ahol a vállalkozás előfeltételei megszűntek, meg nem marad, tovább vándorol. Minthogy pedig Esztergom város közönségének tőkeereje békében sem volt valami nagy, így a reánk szakadt szétdarabolás folytán a helyzet még sivárabb lett. Ebből a nyomorúságból, munkanélküliségből, keresetnólkü iségből a Dorogon és Tokodon hatalmas mértékben fellendült kőszénbánya kultúra emelt ki, illetve mentett meg. Az a sok dolgos kéz, amely munkaalkalomhoz nem jutott, a bányában alkalmazást talált és iparos osztályunknak jórésze is az ott óriási mértékben megindult épitkezés folytán munkaalkalmat nyert és ezen munka- alkalmak folytán helybeli kereskedelmünk is forgalomhoz jutott. Azt mondhatui, hogy amit a szót- darabolás előtt Esztergom városnak a túlvidék jelentett ipari és kereskedőim szempontból, azt most a trianoni bók után a bányavidék pótolta. Ha ez nec adódott volna, úgy a nyomor a város ban általános lett volna és az elégedet lenség szélsőségekben nyilvánult volna Nem lehet eléggé megbecsülni a váró gazdasági szempontjából azt az előnyt amelyet a bányavidék nyújt és a váró: közönsége ezeket a bányákat, amelyet itt Esztergomban sok száz családnál kenyeret adnak, szeretettel becsülje is meg. Amig az év első felében a Horthy- alapban összegyűlt milliók az ínség és nyomor enyhítése folytán elfogytak, úgy a második félévben sem mulasztottuk el gondolkodás tárgyává tenni a tél folyamán bekövetkező nyomor enyhítésének módozatát. E tekintetben az előmunkálatok már augusztus havában megkezdődtek és a népjóléti miniszter rendelkezése kapcsán inség-adó címén megadatott a lehetősége annak, hogy közterhek formájában a nyomor enyhítésére a város tekintélyes összeghez juthasson. 637—1923. kgy* határozat alapján az 1923. évi jövedelmi adónak 10 %-os megpótlókolását rendelte el, amely körülbelül 17 millió K összegnek felel meg. Ezen összeg keretén belül a város nemzetgyűlési képviselője, Mátéffy Viktor prépost-plébános vállalta az iskolás gyermekeknek legszükségesebb lábbelivel és ruhával való ellátását, egyben a népkonyhának megszervezését, ahol legalább is 100 arra szorult és igazolt szegény napjában egyszer meleg ételt kaphat. Az egypár száz lábbelinek beszerzése 8—9 milliót tett ki, úgy, hogy az ezen felül maradó összeg a népkonyhának három hónapi szükségletét fedezi csak. A népkonyha a város szegényházában helyeztetett el és annak fáradságos és sok körültekintést igénylő munkáját a városi szegényeket és aggokat ápoló irgalmas nővérek végzik. A népkonyhának ezen megoldási módja találtatott nemcsak a legcélszerűbbnek, hanem a leggazdaságosabbnak is, mert ennek keretén belül a népkonyha rendelkezésére álltak nemcsak a szükséges háztartási cikkek, hanem a megkívánt személyzet, tüzelőanyag, világítás és helyiség is és
