Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
60 mert olyan élet után, amilyet mi idefönn éltünk, nem lehet csak úgy egyszerre, mir nix, dir nix meghalni. — És az előttünk ülő Fáryné mikor halt meg ? — érdeklődtem a szép asszony után. — Három évvel az ura halála után. Úgy történt, hogy amikor Mathias Arnolt komám páros viadalban kétfelé hasította Fáry Jakab orrát, az asszony nem akart többé visszamenni csúffátett urához, hanem Mathias Arnolthoz szegődött élet- közösségre. Fáry Jakab pedig szégyenében leugrott a vár szikláiról. Ekkor vettem jobban szemügyre Mathias Arnoltot, ki bár labanc volt, derék legénynek látszott. Közben végétért a requiem, kiment a kardinális kíséretével s kezdett kifelé ballagni a penészszagú társaság is. Csak Fáry Jakab nem mozdult. Egyszer azután felkelt helyéről Mathias Arnolt is, odaintett a szép Fárynénak, ki szintén felkelt s indultak kifelé. Mikor elmentek Fáry Jakab mellett, az is felkelt s utánuk indult néhány lépésnyire. Majd megállt a kápolna ajtajánál, bánatos, révedező szemmel tekintett hűtlen asszonya után, azután odaborult a kápolna hideg, márvány ajtóragasztójára s homlokát a kőhöz szorítva, keservesen zokogni kezdett . . . — Margit, Margit, mit tettél velem! —. nyögte keservesen. — Hjaja — vélte sunyi fültővakar- gatás közben Weitzel Fülöp barátom — a hűtlen szép asszony olyan, mint az elvesztett aranyforint; ha más találja meg, nem mondhatjuk többé, hogy a mienk volt... No adieu, Herr Nachbar 1 — köszönt el tőlem a német, azzal odament a zokogó Fáry Jakabhoz, kézenfogta, mint valami gyámoltalan gyermeket s kivezette a kápolnából. Én megilletődve, szánakozva néztem utána . . . * * * Valaki megérintette a vállamat. — Bocsánat uram, hogy felébresztem, de félő, hogy lebukik a bástyáról — szólt hozzám az öreg várőr — előbb, hogy erre jártam, már akartam szólni . . . Restelkedve köszöntem meg az öreg jóakaratát s elindultam hazafelé. Utam a a bazilika mellett vitt el. Betértem egy percre Bakács érsek kápolnájába s ott lélekben elandalogva bizarr álmom emlékein, szemeim akaratlanul a falakon révedeztek. A májszinű márványba sok-sok nevet láttam bevésve. Talán késsel, talán kardhegyével vésték azokat oda valamikor kuruc és labanc vitézek. Egyszer csak megakadt a szemem egy néven. Akom- bákom betűkkel volt bevésve a barna falba egy keret közepén e név: „Mathias Arnolt 1685.“ A véletlen meglepetés zavarával betűz- gettem iménti furcsa álmom hősének nevét, ki kétfelé hasította Fáry Jakab orrát, mikor megtalálta s magának tulajdonította Fáry Jakab elvesztett, megsiratott aranyforintját . . . A Bakács-kápolna oltáráról pedig révedezően, jóságosán tekint bele a kápolna misztikus félhomályába az emberi gyengeségeket, asszonyi gyarlóságokat megbocsátó Szűz Mária képe, az ő szelíd, türelmes, jóságos szemeivel .. . A szerkesztő Sinka Ferenc Pál „Szent István király élete“ c. történelmi korrajzának folytatása, valamint a teljes tiszti címtár közlése a jövő évi naptárba maradt. Laiszky János könyvnyomdája Esztergom. Felelős kiadó : Laiszky Kázmér.
