Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
54 és Hlond bíborossal, a lengyel prímással az élükön az utolsó pillanatban még egyszer térdreborultak a koporsó körül. Rövid volt ez ima, de bensőséges, lélekemelő! Megköszönték az Úrnak, hogy meghallgatta mindannyiuk szíve vágyát, s kérték boldog Atyjuk közbenjárását a szalézi művek mindegyikére, melyekről elmondhatni, hogy az Ő intésére úgyszólván a semmiből keletkeztek. Az udvaron már várakozott a sötét bíborral bevont és élő virágfüzérekkel borított diadalszekér, amelyre helyezték a szent maradványokat magábanfoglaló, gazdagon faragott és dúsan aranyozott koporsót. A menet megindul. Elől haladnak a szalézi érsekek és püspökök, köztük filond bíboros, Lengyelország prímása. Közvet- levül a koporsó mellett jönnek Gamba bíboros-érsek, Don Rinaldi, a főkáptalan tagjai, Rebaudengo gróf szenátor, a Munkatársak egyesületének elnöke, Dr. Masera, udvari tanácsos, a Volt Növendékek Egyesületének elnöke, a Máltai Lovagrend és a Szentsír Lovagrend egy-egy impozáns csapata és a Boldog családjának tagjai, József bátyjának unokái. A valsalicei szűk úton át a Pó partjára ér ki a menet, ahol nagy csoportokba verődve, egymástól meghatározott távolságban várják a hívők ezrei, akik mind végig akarják kisérni a városon a Boldog megdicsőült testét. Adott jelre minden csoport elhagyja gyülekezőhelyét és a legnagyobb fegyelem betartásával olvad bele a menetbe. A Pó hídján átkelve, teljesen kialakul a menet s mint valami óriási emberkígyó kanyarogva hömpölyög végig az emberekkel sűrűn szegélyezett utcákon. Az úttesten imádkozik és énekel a lassan vonuló emberszalag; két oldalról ujjongva, virágesővel fogadja őket a lelkes tömeg. A Piazza Castellón, a város szivében a polgári hatóságok, élükön a turini főpolgármesterrel csatlakoztak a menethez, úgyszintén a konzuli testület igen sok tagja. Félhatkor a székesegyház nagy harangja jelzi, hogy a Boldog teteme közeledik. A katedrális lépcsőjén négy bíboros és ötven érsek és püspök várakozik teljes főpapi díszben, ünnepi egyházi kíséretükkel, hogy csatlakozzanak a menethez, a szalézi püspökök és prelátusok csoportjához. Csodás napfényben úszik a kép, és valami egészen ritka látványt nyújt a fenséges liturgikus keret. A menet immár elérte kifejlődésének tetőpontját. A férfikongregációk impozáns küldöttségei is csatlakoztak már. Mögöttük jönnek tógáikban a milánói katholikus Szent Szív egyetem tanárai. Őket követték a püspökök, érsekek és a cappa mag- nában levő bíborosok csoportja. Minden főpapot egy máltai lovag és három szentsír lovag kisér, fehér és bíborpiros díszköpenyük csodásán emeli a menet pompáját. A királyi palota egyik erkélyén sötét bársonybaldachin alatt, a trónörökössel az élükön, a királyi család Turinban élő tagjai komoly áhítattal szemlélték a ragyogó látványt. A székesegyháznál a menet elhagyja az előkelő polgári negyedet és Valdoccóba, a szegények városrészébe, a Boldog apostoli munkájának első színterére kanyarodik. Itt szorong egymás hátán Turin egész népessége, Don Bosco kedves popolinója, melyet olyan nagyon szeretett, és amelyért fáradt és áldozott egész életében. Nagyon sokan vannak köztük, akik csak keveset tudnak a Boldog életéből; de tudják a legfontosabbat: azt, hogy az az egyszerű szegény pap ott élt közöttük, értük és gyermekeikért fáradozott. Hogy megosztotta nyomorúságukat és örömeiket, és fáradhatatlanul rótta zeg-zugos utcáikat, csak azért, hogy jót tegyen testükkel, de még inkább lelkűkkel. Virágot nem hoztak, de elhozták szíveiket, és amerre csak vonul a menet, szivük ujjongva, zokogva fogadja azt, aki szerette őket. Csodálatos látványt nyújt ebben a késői órában a Corso Regina Margherita. A járda szélén nincs egy talpalatnyi hely, minden kis magaslaton fürtökben csüngnek az emberek. Az erkélyek csakhogy le nem szakadnak a szorongó nézők súlya alatt. Az egész tömeg szomjas szeme szívja magába a pompás látványt, és amikor megjelenik a boldog koporsója, egyszerre kirobban belőlük a hála és szeretet ezerhangú, tomboló megnyilvánulása.
