Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
52 a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szenttéavatása óta. * * * De íme az ezüsttrombitákon felharsan a pápai himnus. Itt a nagy pillanat, a Szentatya útban van a templom felé. A Vatikánba vezető lépcső előtt várja Őt a Sedia gestatoria. Leül és a brokátselyembe öltözött férfiak vállukra emelik. Az átriumon keresztülhaladva, a hatalmas bronzkapuban megjelenik alakja a tömeg előtt. Mámoros láz fogja el az egybegyűlteket; végnélküli taps, lobogó zsebkendők és a lelkesedés minden kifejezése hódol a Főpásztornak és benne 50.000 hívő lélek tiszteli Krisztust, az Örök Király helytartójának. Hullámszerűen közeledik a tömegen át a hódolat ezerhangú megnyilvánulása. Az emberfejek hullámzó tengeréből karok integetnek, véget nem érő himnus zeng a láthatóan meghatott, hófehérbe öltözött, lassan közeledő Szentatya felé. Egy másodpercre megáll; a turini anyaház, a Boldog első alapításának kis lakói elé érkezett. Nagy tábla jelzi őket, de felesleges a cégér, rájuk lehet ismerni arról a határtalan lelkesedésről, amellyel a pápát köszöntik. Ezt a lelkes ragaszkodást atyjuk, alapítójuk hagyta rájuk örökül. A Szentatya meghatott szeme végigcirógatja őket és atyai áldását adja rájuk. Most az apszis felé veszi útját. Ott a tribünökön a meghívott előkelőségek várják; a régi patrícius családok tagjai, Róma arisztokráciája, diplomaták, tábornokok, érsekek, püspökök, a Szalézi Társaság főkáptalanja, a római prelátusok — tündöklő társaság. Természetes, hogy a lelkesedés itt nem olyan hangos, mint az előbbi: de bizonyos, hogy melegségben nem maradt mögötte. Lehetne-e máskép ? A meghívottak együtt örülnek az egybegyűltekkel. Őszentségét elfogja a megilletődés. Szemét lesüti, nem néz fel többé, mintegy álomban osztja az áldást. * * * Végre ott van az oltár lábánál. Lassan, óvatosan leteszik a földre a hord- széket és a Szentatya letérdel a Boldog képe előtt. Ez az aggastyán, Krisztus helytartója, az egész küzdő Egyház hódoló imáját mutatta be a győzedelmes Egyház előtt, melyet a katholikus papok legsze- gényebbikének ereklyéi képviseltek. A pápa mögött a kamarások állnak fényes díszben, fekete bársonyköpenyben, középkori föveggel. Mereven láncot alkotnak a Főpásztor körül, kezük kardjuk markolatán pihen. Mögöttük a gárda, a bíborosok csoportja és az érsekek, püspökök, prelátusok violaszín tömege. A pápa imádkozik. A Boldog közbenjárását kéri az Egyház nagy, súlyos kérdéseit illetően. És a Szentatya fiai, akik körülötte térdelnek, mind együtt imádkoznak vele. Áhítatos, magasztos pillanatok ! Távolról tompa morajlás jelzi, hogy a tömegben tovább izzik a lelkesedés, hogy a legkisebb szikra érintésére megint lángralobbanjon. Egy érsek kiteszi a leg- méltóságosabb Oltáriszentséget, és a Six- tina énekkara, a Cantoria aranyozott rácsai mögött rázendít az Iste Confessor-ra. Fenséges zene, a művészet szövetkezik benne a hittel. Hangjai viszik a gondolatot, szállnak és röptűkben magukkal ragadják a lelkeket a magas égig. Utána egy Tantum ergo következik; ez, ha lehet, még lelkibb a', előbbinél. Végül az Oremus után felszáll a tömjén füstje, fel a Szentatya meghajtott feje fölé, a főpapi sereg fölé, a soha nem látott óriási tömeg felé, és rájuk szálló áldás szimbólumaként ereszkedik le fejükre. A Szentséges áldás után Rinaldi egyetemes főnök Tornasetti dr., a bol- doggáavatás kérelmezőjének kíséretében a Szentatya elé járult s átadta Neki a szokásos ajándékokat: az új boldog ereklyéit, fehér selyembe kötött s a pápa címerével díszített életrajzot, selyemre festett képét és egy művirágokból készült díszes csokrot. A pápa a szentélybe visszatérve, halk imát mondott, majd a szertartásmester egy intésére odahozzák a hordszéket s a Szentatya elfoglalja helyét és újból a tömeg fölé emelkedik. Ismét kitör az ujjongó, mámoros, szűnni nem akaró lelkesedés. „Milyen szép, milyen szép!“ suttogja mögöttünk valaki. „Szép és felejthetetlen!“ — feleli egy másik. Ezalatt előttünk méltóságteljesen halad előre a Sedia gestatoria. Csak a vivők biborpiros hátát látjuk és felettük egy fehér kezet, amint
