Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)

40

ellenkezés nélkül követi fia hívó szavát, követi a szegénységben.

Műhelyeket nyit, iskolákat alapít. Intézetei évről-évre szaporodnak s ma már mind az öt világrészben vannak. Növendékeit már nem százával, de százezrével számítják.

Hogy művei halála után is fennmarad janak, nagy jótevőjének, IX. Pius pápának tanácsára megalapítja a „Szalézi Kongregációt“, majd a „Segítő Szűz Mária női Kongregációt“ és végre a „Szalézi Munkatársak és Munkatársnők Jámbor Egyesületét“.

Meghalt 1888 január 31-én. Halálának hírére az egész világ megmozdult, mert akkor már mindenhol ismerték őt. X. Pius pápa tiszteletreméltóvá nyilvánította, XI. Pius pedig a boldogok sorába emelte 1929 junius 2-án.

Fiainak százai, növendékeinek ezrei zarándokoltak az örök városba erre az alkalomra, hogy jelen lehessenek rendalapítójuk és Atyjuk földi megdicsőülésénél.

Máskor csak nagyobb szenttéavatások alkalmával szokott ily nagy tolongás lenni, ma azonban Don Boscot azt ifjúság, a szegény ifjúság nagy nevelőjét emeli oltáraira a kath. Egyház, azt a Don Boscot, aki olyan sokat tett az Egyház és a Pápa tekintélyének fenntartásáért, mint senki más a XIX. században, azt az egyszerű piemonti papot avatja boldoggá a Pápa, akihez őt mint fiatal milánói papot a legszentebb baráti kötelék fűzte.

2. A dekrétum felolvasása.

Szent József napján, március 19-én olvasták fel a vatikáni Konzisztórium termében a Szentatya és sok más előkelőség jelenlétében a Szalézi Társaság alapítójának, tiszteletreméltó Don Bosco-nak boldoggáavatásához szükséges csodákat elismerő dekrétumot. A dekrétum a következőképen hangzik:

„Az Úristen gazdag kegyelmekkel áldotta meg szolgáját, Bosco Jánost, és az általa az emberiség hasznára és üdvére alapított Jámbor Társaságot. Ez világosan kitűnik mindazon természeti és kegyelmi adományokból, melyeket neki juttatni méltóztatott, valamint azokból a művekből és intézményekből, melyeket ő és követői úgyszólván minden anyagi támo

gatás és materiális segítség nélkül, a világ legkülönbözőbb részein létesítettek.

És valóban Isten eme szolgája, aki egészen szegény családban született, már legzsengébb korában is számtalan csodálatos szellemi és lelki kiváltságnak adta tanujelét. Az általa alapított, főleg az ifjúság nevelését szolgáló intézetek és más szeretetművek száma egyenesen megdöbbentő; viszont egészen nyilvánvaló az, hogy a születés adta tekintély és rendkívüli anyagi javak nélkül, csupán természetes erőkkel, hasonló eredményt elérni, emberileg szólva, nem lehet. Bámulatos áldozatossággal győzte le az eléje tornyosuló nehézségeket, és csodálatos szelídséggel szerelte le és nyerte meg ellenségeit. Az eszményi férfiút cselekedeteiben egy nagy vágyakozás hajtotta, serkentette előre: minél több lelket akart megmenteni.

Ezzel a szellemmel vonzotta maga köré a lassan alakuló Jámbor Társaság tagjait, akik meggyarapodván nemcsak Európa nemzeteire terjesztették ki munkásságukat, hanem Amerika legtávolabb eső vidékeire is elvitték Társaságuk szellemét.

Később még messzebbre, a legtávolabbi keletre is eljutottak fiai, ahol di- cséretreméltó apostoli kitartással munkálkodnak ma is a szent hitünk terjesztésén. Istennek tiszteletreméltó szolgája a legnagyobb szorongattatás és nélkülözés közepette is nagylelkű volt embertársaival szemben és soha sem bocsátott el senkit magától, anélkül, hogy ne segített volna rajta.

Ha megkérte valaki, gyakran elmondta az illetőnek legféltettebb lelki titkait, megjósolt eljövendő dolgokat, és különös örömét lelte abban, ha megfélemlített, nyugtalan lelkeknek visszaadhatta Isten békéjét és nyugalmát. Sokan gyógyultak meg közbenjárására testi bajaikból is; mindig örült, ha másokkal jót tehetett. Ez a kívánság érlelte meg benne a „Segítő Szűz Mária Leányai“ intézményének tervét. Ez a jámbor szüzekből alakult társulat csakhamar elterjedt az egész világon és sok lelket vezetett vissza az anyaszentegyház karjaiba.

Egész életén keresztül kedves volt Isten és az emberek előtt; lelkében soha