Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
56 István király idejében a királyi hadseregből és a nemzeti seregből állott. A királyi hadsereg a vár körül szolgálatot teljesítő nagyszámú udvarnokokból (jobbágyokból) és a várőrökből (cives, miles) állott, akik a várispánok vezérlete alatt tömörültek zászlóaljakba és vonultak háborúba. Egy- egy ilyen zászlóalj 4—500 emberből, az egész hadsereg tehát 39 vármegyéből mintegy 18.000 főből állott. A hadsereg ellátása a várgazdaságok feladata volt. A nemzeti sereg zömét a szabad birtokosok (kisbirtokosok) képezték, akik a kapott birtokaik fejében béke idején csoportokba osztva s várban és körülötte teljesítettek szolgálatokat. Háború idején a király felhívására ők is fegyvert fogtak és saját lovaikon katonáskodtak. Hozzájuk csatlakoztak a főpapok és főurak népeiből saját költségükön felszerelt és szervezett csapatok is. Mindezek azonban csak a haza földjének védelmére fogtak fegyvert; külföldi hadjáratokban nem vettek részt. Ami az akkori társadalmat illeti, az meglehetős osztályjellegű volt: az előkelőbbek (nobiles) osztálya magasan fölötte állott a szolgálatokat teljesítők (servientes) osztályának. Az előbbibe nemcsak a főpapok és főurak (udvari főtisztek, várispánok), hanem a nemzetségi ősi birtokok tulajdonosai és azok a földesurak is tartoztak, akik a király adományaiból jutottak nagyobb birtokokhoz. A nem nemesi osztályhoz tartoztak a király birtokain részért gazdálkodó jobbágyok, udvarnokok és várnép, valamint a saját földjeiket mívelő, adózó szabad parasztok. Harmadik néposztályt a többnyire meghódolt szlávokból álló rabszolgák képezték, akik a földbirtokhoz kötve földmunkákat és uruk házaiban egyéb személyes szolgálatokat végeztek. Az emberszerető szent király kiadott rendeletéivel sokat könnyített sorsukon, de teljesen fel nem szabadíthatta őket, mert ez abban az időben gazdasági válsággal járt volna. Szent István király védelmébe vette még a jövevényeket (vendégek, hospites) is, akik mint fegyveres vitézek, kereskedők és iparűzők elég szép számmal jöttek be az országba. Ezek, mint mondja, különböző nyelveket, szokásokat, tanulságokat (mesterségeket) és fegyvereket hoznak be az országba. Éppen azért meg kell őket becsülni, „mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és törékeny.“ A letelepült vendégek (idegenek) szintén kaptak földeket, melyek után bérletet fizettek és kisebb szolgálatokat (közmunka) is teljesítettek. Szent István király ezen államszervezetén nyugszik az ezeréves keresztény magyar királyság. Államszervezetünk azóta a korral együtt fejlődött, alkotmányunk is sokat bővült. De az ezer-éves fundamentumokon felépült ország fennmaradása Szent István király bölcs államalkotásának a kizárólagos édeme, akit Hóman Bálint történettudósunk nem ok nélkül mond „minden korok legnagyobb magyarjának.“ * * * Sajnos, a keresztény alapokon nyugvó ezeréves állam pilléreit újabban a legitiz- mus ellen irányuló támadásokkal akarják szétszedni. A támadások célja bevallottan a keresztény világnézet megdöntése, illetve a legfőbb képviselőjének, a trón jogos várományosának lehetetlenné tétele. Ez a törekvés azonban éppoly hazaellenes, mint keresztényellenes cselekedet, mert a trónöröklés jogfolytonosságában, Trianon- sújtotta helyzetünkben a legnagyobb kincsünket bírjuk. A nemzet nem a reákényszerített detronizáció által, hanem akkor követ el trónfosztást, ha a trónöröklés jogfolytonosságát megtagadná. A trón jogos várományosa törvényes örököse az elrablott országrészeknek is; de egy választott király már nem lenne az. És ne adja Isten, de ha a nemzet mégis fejét vesztve a magyar tróntól megfosztott jogos tulajdonost a hegemóniáért mindenre kész legádázabb ellenségünknek, a cseheknek (akik ily irányban már komolyan kísérleteztek) engedné át királyul, akkor teljesen lecsúsztunk, — Nagymagyarország- nak örökre vége van ! Ily hazaárulásra keresztény magyar ember nem vetemedhetik.
