Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
Jézus az Oltáriszentségben. — Igaz történetek. — Közli: Pál testvér. Jézus az Oltáriszentségben . . . Egyike a római katholikus Egyház legnehezebben érthető tanainak, amelyet azonban minden hívőnek hinnie és vallania kell. Miképen lehet jelen Jézus Krisztus az igénytelen kenyér színe alatt? És pedig úgy, amiként közöttünk járt, az ő istenségével és emberségével ? Hiszen ez ellenkezik a józan észszel! — Az emberivel igen. De nem a lelki képességünkkel, mellyel az Isten szavát megértenünk, hinnünk és vallanunk kell! Isteni Üdvözítőnk, amíg közöttünk járva az örök élet igéit hirdette, látván apostolait és tanítványait, nagyszámú követőit, ezek jövő sorsára gondolt és el- fogódott isteni szíve: véghetetlen szere- tetében módját kereste, amellyel továbbra is velük maradhat vigasztalónak, bátorítottak, tanítónak és megszentelőnek. „Nem hagylak árván benneteket“ — úgymond, és az utolsó vacsorán „vevén Jézus a kenyeret, megáldá és mondá: Ez az én testem.“ Épp úgy a borra is: „Ez az én vérem.“ — „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre !“ (Máté 26—26.) Vagyis az ő isteni mindenhatóságával a kenyér és bor színe alatt tovább is velünk akart maradni. Sőt ennél is tovább ment: az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt ő magát eledelül is adta. „A kenyér, amelyet én adok majd nektek, az én testem a világ életéért.“ (Ján. 6—52.) „Atyáitok — szólt „Kimérte Isten a tudás határait, Embertől elfödé fenséges titkait." tanítványaihoz — mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a kenyér a mennyből szállott le, hogy aki abból eszik, meg ne haljon. (Ján. 6, 49—50.) Isteni eledel ez a kenyér, mely él és éltet. „Aki eszi az én testemet, énbennem marad és én őbenne,“ (Ján. 6—57.) és annak „örök élete vagyon és én föltámasztom őt az utolsó napon. “(Ján.6—55.) Vagyis aki az Úr legszentebb testét veszi magához, annak a lelke hasonlóvá lesz az övéhez és annak a lelke tovább él az örök boldogságban. Gyarló, bűnös emberek vagyunk. „Ha a vétkeket figyelembe veszed Uram, ki állhat meg előtted?“ Vétkeink kárhozatba vinnének bennünket, ha maga az Isten meg nem könyörül rajtunk és saját egyszülött Fiát nem küldi megváltásunkra, aki magára vevén bűneink terhét, érettünk saját életét áldozta fel az Atyaistennek. Igen, mert Istent csak hozzá méltó isteni áldozattal lehetett megengesztelni. Ez történt a keresztfán és ez történik naponkint a szentmise-áldozatban is. „Azért adta nekünk az Úr az üdvöségnek e szentségét,n hogy — mivel minden nap vétkezünk, Ő pedig már többé meg nem halhat érettünk — e szentség által nyerjük el bűneink bocsánatát.“ Mindez megfoghatatlannak látszik, mert e mélységes titkok előttünk rejtve vannak. Emberi gondolkodással nem is
