Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

terjesztette az özvegy kártérítési igényét, mely tete­mes összeget tett ki, hiszen az elhunytnak még 12 esztendő szolgálata volt hátra nyugdíjigényének meg­szerzéséig, és minősítése olyan jó volt, hogy előlép­tetés előtt állott. Az özvegy kárigénye mindenesetre évi 1500 pengőre rúgott. A bíróság kijelentette, hogy a kártérítési igényt a munkaadóval szemben polgá­ri peres úton fogják megállapítani. Azt mindenesetre sajnálatos tényként állapította meg a bíróság, hogy a város erdővédgyakornokként rovott múltú egyént alkalmazott, aki már megelőzőleg is volt büntetve. Az ügyész mindenesetre súlyosbításért, a vádlott pedig a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Még szintén 1933 decemberében került sor egy bizonyítást kiegészítő tárgyalásra, amely valójában a gyilkos javát volt hivatott szolgálni. Kiderült ugyan­is, hogy a fegyver egyik ravasza hibás volt, könnyen oldódott, továbbá a menedékház gondnoka, aki a gyilkosság után magához vette a fegyvert, korábban bizonyíthatóan kijelentette, hogy „majd ő még aláfűt Stámusznak". Mindezek alapján a védő egyenesen azt kérte a bíróságtól, hogy a vádlottat helyezzék sza­badlábra. A bíróság ezt ugyan nem teljesítette, de a tárgyalást elnapolták. ítélet végül 1934 szeptemberében született. Idő­közben összeférhetetlenséget jelentettek be Jármy Istvánnal szemben, így a képviseletet Berky Zoltán vette át. Mivel a kártérítési igényt a város ellen is be­jelentették, Esztergomot Etter Jenő főügyész képvi­selte, Stámuszt pedig Torday Géza. Az ítéletet végül Hankovszky törvényszéki bíró hozta meg. Mindkét alperest kötelezte az özvegynek 1931 márciusától 86

Next

/
Thumbnails
Contents