Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

madárdalért, a zenéért, szerelmese volt a békének, a csendnek és a néma elmélkedésnek. Amint egy kortárs jósolta:

„Ez a pad nem is a hangoskodtak, a tereferélők, a megalkuvók, a görnyedezők, a léhák padja lesz, hanem a szenvedőké, a természetimádóké s a távolba nézőké, akik szeretik a csendet, szeretik a békét, a tiszta levegőt, a verőfényes látóhatárt... Azoké, akik a lenyugvó napba azzal a reménnyel néznek bele, hogy az másnap reggel újra s biztosan föl fog kelni, egyszóval, akik bíznak a természet erejében, s akik hiszik, hogy a haldoklás után biztosan elkövetkezik a magyar feltámadás. Ezek üljenek csak bátran oda arra a padra és gondoljanak őszinte, tiszta kegyelettel Palkovics Lászlóra, áldozva emlékének néhány szíves, meleg gondolattal."

A pad támlájára egyébként Andrássy százados javaslatára a költő alispán egy versének néhány sorát vésték az alkotók: „Gyönyörködni a lenyugvó napban / Felkeresem magányos padom, / Távol itt a kisvárosi zajtól / Újra derül fáradt homlokom..." Az Új Nemzedék című országos lap vezércikkben számolt be az eseményről.

„Magányos kőpadot állítottak az esztergomi Duna partjára, hogy hirdesse annak az esztergomi alispánnak az emlékezetét, aki a történelmi vármegye első tisztviselője volt előbb és egy vérző vármegyecsonk vezetőjeként szállt korai sírjába...

62