Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

11-12. században íródott szépprózáknak volt kizárólagos jellemzője. Bárhogy is történt, annyi bizonyos, hogy az írások az „olvasandó dolgok" gyöngyszemei közé tartoznak. De következzék maga a történet!

Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben, a régi Ke- len-hegy sziklái között áll Jankovics Gyula alkotása, az első magyar vértanú, Szent Gellért hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a keresztet tartja a magyarok fővárosa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll.

Gellért volt a magyar nép első nagy térítője. Származását tekintve nem volt magyar. Itália egyik legjelentősebb városában, Velencében született, köztiszteletnek örvendő patrícius család gyermekeként. Szülei a György nevet adták neki. Édesapja, Sagredo Gellért kalmár volt. György - hasonlóan Szent Adalbert- hez - ötéves korában súlyosan megbetegedett, ezért szülei a bencések Szent György tiszteletére alapított monostorába vitték, és felajánlották a lovagszentnek. Megígérték, hogy ha a kis György felépül, ö is felölti a szerzetesek ruháját. A kisfiú egészsége helyreállt, és a szerzetesek iskolájában tehetségével hamar kivívta tanárai megbecsülését. Tizenöt éves volt, mikor édesapja a Szentföldre zarándokolt és többé nem tért vissza. Halálának körülményeiről nincsenek adataink. György ekkor édesapja emlékére a Gellért nevet vette fel. Hamarosan édesanyját is elvesztette. Huszonöt éves korára mintaszerű szerzetessé vált tudományban, imádságban, önmegtagadásban és munkában egyaránt. Vilmos apát javaslatára ezért Bolognába

32