Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

Térítés és kereszténység

A keresztény térítés előfeltétele a régi bálványok ledöntése és a kultuszhelyek elpusztítása volt. Ezt a véres ellenállást kiváltó munkát nagyrészt még Géza elvégezte, Istvánra inkább csak a térítés, az egyházépítés és a népnek a templomba történő beterelése maradt. Ami a magyar egyházszervezet kezdeteit illeti, először mozgékony, térítő püspökségekkel kell számolnunk. Az ezredforduló térítőinek fő jellemzője, hogy nemcsak szerzetesekből rekrutálódtak, hanem a világi papság soraiból is. Erre utal már Piligrim passaui püspök 974. évi levelében, amikor azt írja, hogy „szerzetesek, kanonokok és presbiterek" egyaránt részt vettek az első térítésben. De ha a nevezetes térítők pályafutását végignézzük, azt látjuk, hogy egyesek „klerikusokból" lettek „monachusok", mások szerzetesekből világi papok, míg elnyerték a püspökséget egy megtérítendő nép felett, vagy a térítő érseki címet. A térítő püspökök nem egy város, hanem egy tartomány vagy nép nevét viselték címükben, esetleg éppenséggel meghatározatlanul a „pogányok térítői" lettek. A magyar egyházszervezet jogi alapkőletétele 1001 áprilisában Ravennában történt. Közvetlenül ez után alapították a Szent Adalbert érsekséget Esztergomban - csaknem egyidőben a római, ravennai, aacheni, liége-i és gneznói egyházakéval. A veszprémi püspökséget bizonyára az 1009-ben szereplő István

25