Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; [...] Közelgett éppen a jeles ünnep, ugyanazon Örökszűz Mária mennybevitelének az angyalok és emberek előtt nevezetes napja; nagyobb irgalom reményét remélte, ha e nap örömei közt bomlana fel teste, ezt külön könyörgésekkel kérte; sóhajtozás s könnyek árán el is nyerte. [...] Szent lelkét az Úr megtestesülésének 1033. évében az Örök Szűz s a szent angyalok kezébe letette, hogy az el nem múló égi boldogság nyugalmára vezessék. [...] Fehérvárra vitték el a testet, [ahol] az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték."

Múlhatatlan és maradandó tettei ellenére a középkori krónikairodalom Szent István királyról meglehetős szűkszavúsággal nyilatkozik. A rövid említések mellett mindössze három legendája maradt fenn. Ellentmondás nincs e legendák között, amelyből arra következtethetünk, hogy a szerzők egy és ugyanazon forrásból dolgoztak, mégpedig az I. László kori Gesta Hungarorumbó\, amelynek Szent Istvánról szóló részét a Budai Krónika és a Képes Krónika őrizte meg. A későbbi, Kézai Simon neve alatt ránk maradt szűkszavú munka hangvétele Szent István személyét illetően csak akkor válik élénkebbé, amikor Vazul sorsáról beszél. Nem véletlenül. Kézainak adatott a nemes

14