Szabó Mihály: Esztergom vármegye szabályrendeletei (1897)
97 A. második rovatban az év folytán ugyanazon ügyben beérkezett minden beadvány iktató és ha gyűlésiek, jegyzőkönyv szamai beirandók, a harmadik rovatban pedig előadandó azo\ iromány-csomó, melyben az irományok éltévé vannak. Ezen\mutatókönyv minden évben újonnan szerkesztendő és ennélfogva az ügylet a korábbi évfolyamból az új évfolyamba beiktatandó, mihelyt arra vonatkozó beadvány fordul elő. A levéltárnok A. elteendő irományokat, melyek az irattáros által neki az ideiglenes mutató szerint átadandók, jegyzék szerint átveszi és aA előbb kijelölt osztályokhoz képest irattári jellel ellátva gondosan elkülönzi, s azokat, a melyek név és tárgy szerint összefüggésben állanak, összerakja, mi által az iromány-csomók alakulnak. Minden újonnan érkező ügydaraboknak külön iratcsomó nyittatik, azok pedig, melyek az előbbi pontban érintett összefüggésnél fogva az irattárban levA előiratokra vonatkoznak, az érkezés évszámára való tekintet Üaélkül, de időrend szerint ezen előiratokhoz tétetnek. A mindek évben készített iromány-csomók az évszámmal és levéltáriYzámmal jeleltessenek meg, a levéltári számok minden főosztályban az év január i-től deczember hó végéig folynak, azon Ygy iromány-csomóba tartozó minden iromány darab az iromány-csomó jeleivel láttassák el. Az iromány-csomók középszerű nyalábokéin kemény táblák közé rakandók össze és a levéltár fiókjaiban felállitandók, a nyaláb első táblája a főosztály számával, az évszámmal és az alatta található iromány-csomók első és utolsó \evéltári számmal jelöltessenek meg. Általános rendeletek, melyek a hatósághoz a fölöttes hatóságok külön kibocsátmányai' által érkeznek, úgy a hatóság által alkotott szabályrendeletek egyenként saját irattári számmal jelölendők meg. Ezen osztály mindegyik évfolyama csak egy iromán csomót képez, mely a főosztály számával (XII.) s az évszámmal jelöltetik meg. Rendeletek, ha szükséges két, három alkalmas jelszó alatt vezettessenek a mutatóba. 7